film
A besúgó című sorozat alkotója, Szentgyörgyi Bálint ismét Magyarországon forgat. A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készülő első mozifilmje, az Egyke női főszerepére Szász Júliát, a Vígszínház művészét kérte fel, aki korábban A besúgó női főszerepét is alakította - áll az NFI MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
"Nagyon készülök rá, hogy az anyanyelvemen forgathassak, de ez egyelőre nem A besúgó 2-t jelenti" - nyilatkozta nemrég Szentgyörgyi Bálint, aki a több mint 60 országban bemutatott, az 1980-as évek Magyarországának vasfüggöny mögötti története után ismét Magyarországon készít filmet, miután az elmúlt időszakban Máltán a Paramountnak, Izlandon pedig a BBC-nek forgatott sorozatot. "Nagy örömömre szolgál, hogy A besúgó után immár másodszor dolgozhatunk együtt Szász Júliával, aki az Egyke női főszerepében tér vissza a filmvászonra. Mindannyian várjuk, hogy a nézők felfedezzék a meglepetést, amit közösen készítünk számukra"- idézik a közleményben a rendezőt.
Az Egyke című, jövőre mozikba kerülő új magyar thriller egy gyermektelen házaspár meglepő fordulatokkal teli, megannyi kérdést felvető története, amelynek férfi főszerepét ifj. Vidnyánszky Attila, a Vígszínház művésze játssza.
Az Egyke Köbli Norbert (A vizsga, A berni követ, A játszma, Félvilág) forgatókönyve alapján készül, aki producerként Illés Gabriellával (Toxikoma) közösen jegyzi az alkotást.
Fotó:Eöri Szabó Zsolt/ Papageno



