bezár
 

zene

2025. 10. 18.
Az Illés együttes jubileumi lemezzel jelentkezik
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén hatvan éve annak, hogy a legendás Illés együttes klasszikus felállása kialakult. A kerek évfordulóra, amelyet már csak Szörényi Levente és Bródy János élhetett meg, CD-n is megjelenik a zenekar Goodbye London című lemeze ‒ közölték az MTI-vel péntek délután.

A Goodbye London az Illés kiadatlan, 1970-es anyagának rekonstrukciója, a kiadást a zenekar akkori letiltása akadályozta meg. A vinyl változat 2018-ban már megjelent, a mostani CD kiadás október 31-től érhető el, korlátozott, 500 példányban ‒ közölte a Moiras Records az MTI-vel.

prae.hu

A korong arra a zenei anyagra épül, amely az eredeti elképzelések szerint a Szép lányok, ne sírjatok! című film zenéjeként jelent volna meg.

„Mielőtt 1970 márciusában Londonba utaztunk egy koncertre, Mészáros Mártával terveztünk egy filmet a közreműködésünkkel, a dalaink is szóltak volna benne. Adtunk egy interjút a BBC magyar nyelvű zenei műsorának, majd hazatértünk után itthon egy évre letiltottak minket” ‒ mondta Szörényi Levente, az Illés frontembere, zeneszerzője még 2018-ban, az LP kiadása idején.

Az ominózus interjúban Bródy János, az Illés együttes gitárosa, szövegírója arról beszélt, milyen nevetséges, ha valakinek a hosszú haja miatt esetleg baja eshet; valószínűleg ez lehetett a letiltás oka. Az interjú következményeként a már forgatás alatt lévő forgatókönyvet átírták, az Illés-számokat száműzték belőle, a zenekar egy éven át csak vidéken léphetett fel, dalaikat jó ideig nem játszották a rádióban.

A tizenkét számos anyag az 55 évvel ezelőtt tervezett lemez reprodukálása az eredeti elgondolások alapján. Ahogy Bródy János korábban felidézte, voltak dalok, amelyek kifejezetten a Szép lányok, ne sírjatok! forgatókönyvéhez készültek, például a Kéglidal, a Júliára várunk vagy A Kati jött. Néhány akkoriban írt dal, köztük a szitárzenét is tartalmazó Approximáció, a Légy egy napra a kedvesem, A legjobb dobos a világon a letiltás után egyfajta rezonanciaként az 1971-es fehér borítós Illés-lemez, a Human Rights lemez B oldalára került rá, mások kislemezen láttak napvilágot különböző változatokban. A lemezen olyan felvétel (az Évek óta) is szerepel, amely először csak 1996-ban, több mint húsz évvel az Illés feloszlása után jelent meg.

Az anyag a harmadik Illés-album lett volna, a lemezt a Moiras Records vezetője, Kovács László Szörényi Leventével és Bródy Jánossal egyeztetve állította össze. A számok technikai korszerűsítése Virányi Attila nevéhez fűződik, a borító az eredeti koncepciót tükrözi, és az Illés együttessel szoros együttműködésben dolgozó grafikus, Szyksznian Wanda készítette.

Az együttes három további tagja már nem él: Pásztory Zoltán dobos 2005-ben, Illés Lajos billentyűs 2007-ben, Szörényi Szabolcs basszusgitáros tavaly hunyt el.

Az Illés őse 1957-ben alakult, klasszikus korszakát 1965-től 1973-ig élte. Ekkor az Illés ‒ a Metro és az Omega mellett ‒ az ország legnépszerűbb zenekara volt. Az Illés 1981-ben újra fellépett, 1990-ben emlékezetes koncertet adott a Népstadionban, hat évvel később a Budapest Sportcsarnokban, 2001-ben ‒ szintén a Népstadionban ‒ a Metróval és az Omegával. Az utolsó fellépések 2005 augusztusában voltak, már Pásztory Zoltán halála után Csíkszeredán, valamint a Sziget fesztivál nulladik napján.

A fotó forrása: Az Index.hu Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Papírsárkányok albumának lírai és érzelmi útjáról
Ki marad, ha Shady eltűnik?
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 47. számáról
A Troilus és Cressida bemutatója 2025 őszén a Globe Theatre-ben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés