bezár
 

irodalom

2025. 11. 04.
Gergely Ágnes-versek a Rumbach utcai zsinagógában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gergely Ágnes Kossuth-díjas költő versei szólalnak meg vasárnap este a Rumbach utcai zsinagógában Budapesten.

A Kései fürdőzés – találkozás Gergely Ágnes Kossuth-díjas költővel című esten a költő beszélgetőtársa Barna Imre József Attila-díjas műfordító és Havas Judit Artisjus-díjas előadóművész lesz.

prae.hu

A verseket Havas Judit adja elő, közreműködik Jávori Ferenc (Fegya) Kossuth-díjas zeneszerző. Az estet Sumonyi Zoltán József Attila-díjas író vezeti. Az eseményen bemutatják a Kései fürdőzés című hangoskönyvet is – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az esten a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az ülőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történik.

Mint írták, a november 9-i dátum két tragikus eseményre is emlékeztet: a „Kristályéjszakára” (1938) és Radnóti Miklós halálára (1944). Az első dátum a mindent eltipró emberi gyűlölet elszabadulását jelzi, a második pedig mindazon veszteségét, amit az emberiség, s vele a humánum eszménye szenvedett el a II. világháborúban.

Az 1933-ban született Gergely Ágnes (eredeti neve Guttmann Ágnes) első verseskötetét Ajtófélfámon jel vagy címmel 1963-ban adta ki a Magvető Kiadó, prózai munkássága 1966-ban a Glogovácz és a holdkórosok című szatírával kezdődött.

Munkásságának markáns területe a műfordítás, elsősorban a brit, az amerikai és az afrikai irodalom közvetítője. Az angol mellett francia, német, orosz és bolgár nyelvű verseket ültetett át magyarra.

Tevékenységét többek között József Attila-díjjal (1977, 1987), Déry Tibor-díjjal (1985, 1996) jutalmazták, a Kossuth-díjat 2000-ben vehette át kiemelkedő költői és műfordítói tevékenységéért.

Fotó: Valuska Gábor / Könyves Magazin

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és irodalom LXIX. évfolyamának 51‒52. számáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 50. számáról
irodalom

Interjú dr. Béres Judittal
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 48. számáról

Más művészeti ágakról

Máray Mariann Így megy ez című könyvéről
art&design

Diki Luckerson: Haladás labirintus szája felé
Műhelykonferencia a Pesti Vigadóban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés