bezár
 

színház

2025. 11. 07.
Cserhalmi György újra színpadon
Bemutató az Örkényben
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Cserhalmi György újra színpadon Hosszú kihagyás után ismét színpadra lép Cserhalmi György, a Nemzet Színésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes művész. A Székfoglaló című önálló estjét november 13-án mutatja be az Örkény István Színház – tudatta a prae.hu művészeti portállal a teátrum.

Az előadás kiindulópontja Cserhalmi négy évvel ezelőtti, a Magyar Művészeti Akadémián elhangzott székfoglaló beszéde, amely nagy visszhangot váltott ki. A mostani est azonban nem annak újrajátszása, hanem egy őszinte visszatekintés az emberi élet törékenységére és humorára. Cserhalmi ugyanis időközben megírta a gyermekkorát, a szüleit, testvéreit, rokonait,  és emberré válásának történetét. A betegséget, fájdalmat, dühöt, örömöt, veszteséget, és még számtalan mindent, ami egy politikai botránynál is veszélyesebb és felkavaróbb.

Az előadásban Cserhalmi György mellett Roszik Hella és Szép András is színpadra lépnek. Az est rendezője Novák Eszter, dramaturgja Kárpáti Péter. A látványt Zeke Edit, a zenei világot Szép András jegyzi.

Az előadást, a november 13-ai premiert követően, november 26-án, december 27-én és január 4-én is műsorra tűzi az Örkény Színház. Jegyek az oldalon, http://www.orkenyszinhaz.hu/  illetve a színház jegypénztárában egyaránt kaphatók.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Márfi Márk Telik című drámájának 82. előadásán jártunk
színház

Sétálószínházi Kékszakállú-adaptáció az Anyaszínháztól és az RS9 Színháztól
Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén

Más művészeti ágakról

A harmadik Lomboldal öko-irodalmi estről
art&design

Szomatikus felfogás a képzőművészet és táncművészet határán
Musica Moralia a Dugattyúsban
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 3. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés