bezár
 

színház

2025. 11. 28.
Székely öko-románc Sepsiszentgyörgyön
Radu Afrim új rendezése
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna – székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

A székelyföldi társulat az eredetileg román nyelven írt szöveget Dálnoky Réka és Sándor László fordításában állította színpadra. Radu Afrim a darabbal kapcsolatosan megjegyezte, ez egy Székelyföldön játszódó fikció, amelyben megtalálható a hely humora és festőisége is.

„Merem hinni, hogy annyi év során sikerült megragadnom valamit a hely szellemiségéből, ezért lett a szöveg alcíme: székely öko-románc" – idézte a székelyföldi társulattal rendszeresen dolgozó rendező.

A darabot Radu Afrim kifejezetten az előadásban játszó színészekre írta. Az első olvasópróbán csak az eleje volt meg, a szövegkönyv a próbafolyamattal párhuzamosan készült.

A Román Színházi Szövetség (UNITER) által többszörösen díjazott rendező az első próbák után úgy nyilatkozott: otthon érzi magát a sepsiszentgyörgyi társulatnál, ahová immár 25 éve visszajár. Azt mondta, elsősorban a kreatív és feszültségmentes légkör miatt szeret a társulattal dolgozni: „Ez egy jól működő színház, amelynek a jövőben is így kell maradnia. A közönsége is nagyszerű, jó humorérzéke van."

Dálnoky Réka dramaturg szerint az előadásnak finom szövetű, lírai, de humorral és játékkal teli világa van. Emellett a mai ember számára kulcsfontosságú témát dolgoz fel: azt, ahogyan a történeteink révén menekülni tudunk a magány elől.

A mű díszlete a nézők adományaiból állt össze, így a színpad tele van emlékekkel és történetekkel, a közös múlt ismerős bútoraival és tárgyaival.

A Kommuna - székely öko-románc bemutatja december 2-án, kedden este 19 órától lesz a Tamási Áron Színház nagytermének színpadán. Az előadást december 4-én, 5-én, valamint 27-én és 28-án is műsorra tűzik.

Szereplők: Kónya-Ütő Bence, Erdei Gábor, Pál-Ferenczi Gyöngyi, Szakács László, Varsányi Szabolcs, Gajzágó Zsuzsa, P. Magyarosi Imola, Korodi Janka, Nagy-Kopeczky Kristóf, Márton Lóránt-László és D. Albu Annamária.

A produkció elkészítésében a rendező munkatársai voltak:

Kupás Anna (díszlettervező)
Pál Alexandra (jelmeztervező)
Flavia Giurgiu (koreográfus)
Kónya-Ütő Bence (zeneszerző)
Dálnoky Réka (dramaturg, rendezőasszisztens)
Csomós Tünde Tímea (ügyelő)
Dobra Mária Magdolna (súgó)


Jegyvásárlás a weboldalon.


Képek: sepsiszentgyorgy.info

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban
színház

80 éves Demjén Ferenc
Az Echo Teátrum A baba című előadásáról
színház

A Pannon Várszínház társulat A filmsztár című előadásáról

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 8. számáról
Oravecz Imre Alkonynapló 2. című kötetének bemutatójáról
art&design

Vasarely 120 – a modern labirintus nyelve


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés