bezár
 

színház

2025. 12. 20.
Új fellépők a Csinibaba Táncdal Fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új fellépőkkel bővül a Csinibaba Táncdalfesztivál 2026-os műsora: a jövő évi előadáshoz Pajor Tamás és Szabó Győző is csatlakozik. A Katona József Színház és a Budapest Park közös produkciója május 28-án látható, Rendszerváltás évei alcímmel.

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Budapest Parkban látható előadás az 1980-as és '90-es évek hangulatát idézi meg. Mint írják, abba az időszakba repít vissza, amikor a zene, a technológia és a társadalmi változások együtt formáltak és ráztak fel egy egész generációt. A produkció látványvilágában és hangzásában is ezt a felfokozott, változásokkal teli korszakot eleveníti fel.

Az idei előadásban ismét együtt lépnek színpadra a Katona József Színház művészei és a magyar könnyűzene ismert előadói. A korábbi évek vendégművészei – Csákányi Eszter, Kulka János, Nagy Ervin és Thuróczy Szabolcs – mellett 2026-ban új szereplőként Pajor Tamás és Szabó Győző is részt vesz az előadásban.

A produkció rendezője az idei évben is Vajdai Vilmos, a zenei kíséretet pedig a Meggyes Ádám vezette Nart Orchestra Big Band adja, fúvósokkal és vonósokkal kiegészülve. A látványvilág futurisztikus hangulatot kap.

A május 28-i esten többek között Beton.Hofi, Járai Márk, Lábas Viki, Sisi, Kollár-Klemencz László, Bérczesi Robi, Sena, Fekete Giorgio, Péterfy Bori, Vitáris Iván, Jónás Vera és Németh Juci lép fel a Katona József Színház művészeivel közösen.

A közleményben kiemelik: a fellépők sokszínűsége jól mutatja, hogy az előadás továbbra is a műfajok találkozására épít, ismert hangok és friss energiák együtt hozzák vissza a korszak hangulatát, új megközelítésben. A produkcióban ezúttal is részt vesznek a Duda Éva Társulat táncosai. "A megújult Csinibaba Táncdalfesztivállal tehát 2026-ban visszamegyünk a jövőbe." - fogalmaznak a közleményben.

 

Fotókredit: Budapest Park weboldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Interjú a Csokonai KözTér Második felnőttkor című projektjéről
Görög tragédiák új fordításban: Oidipusz vagy Kreón?
Beszélgetés az Octogonról a FUGA Építészeti Központban
színház

A Katona József Színház Közösségi színházi projektjének bemutatójáról

Más művészeti ágakról

Brnói napló, befejező rész
Brnói napló, negyedik rész
art&design

Ajánló a Finom illesztésekhez
(mely a sírkövén is olvasható)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés