zene
Mint írják, „a hangszer páratlan lehetőségeit sokféleképpen megmutató, Fassang László művészeti koncepciója alapján összeállított program az orgonairodalom és az improvizáció, a film, a klasszikus alkotások és a kortárs zene felől egyaránt láttatja a Müpa legimpozánsabb instrumentumát”.
A nyitónap délelőttjén Buster Keaton Sherlock Jr. című némafilmjét vetítik improvizált orgonakísérettel, amelyet a Spanyolországban élő Monika Melcová ad elő. Az esti koncerten az orgona szaxofonnal és élő elektronikával társul, a SonoStrata című produkcióban Fassang László, Vincent Le Quang és ifj. Kurtág György improvizációja hallható.
A vasárnap délelőtti Orgonaslágerek című matinékoncerten a gyerekek a hangszer működését játékos és közvetlen formában ismerhetik meg. Fassang László és művésztársai, Palkovics Mária és Túri Péter többek között Bach, Vivaldi, Mozart és Vierne darabjain keresztül mutatják be az orgonát.
Az ünnepi hétvége záróhangversenyén Liszt Ferenc Ad nos, ad salutarem undam című művének orgonára és zenekarra készült változata hangzik el, majd világpremierként hallhatja a közönség Varga Judit a Müpa felkérésére komponált orgonaversenyét, a Végtelen zuhanás a bíbor égen át című alkotást a Danubia Zenekar közreműködésével. A koncert szólistája Alexis Grizard, a St Albans-i Nemzetközi Orgonaverseny tavalyi győztese, aki ezen az estén mutatkozik be a budapesti közönségnek.
A programsorozatról bővebb információ a Müpa oldalán érhető el.
Fotó: Fassang László a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében / Müpa



