bezár
 

film

2026. 02. 05.
Márciusban újra Frankofón Filmnapok Budapesten
Díjnyertes filmeket vetítenek az Urániában és a Francia Intézetben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A 2025-ös Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmjével, Amélie Bonnin Élvezd a pillanatot! című alkotásával nyit a március 4. és 14. között a Francia Intézet szervezésében megvalósuló 16. Frankofón Filmnapok Budapesten.

A programsorozat keretében 23 kortárs frankofón alkotást nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben – olvasható az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.

prae.hu

A tájékoztató szerint a már említett nyitó film mellett a fesztivál műsorán szerepel majd Hafsia Herzi a cannes-i filmfesztiválon két díjat nyert filmje, A legkisebb lány, amely Fatima Daas felnövésregényének filmadaptációja. A történet főhőse, a 17 éves Fatima két nővérével hagyománytisztelő, szerető családban nőtt fel. Érettségi után a külvárosból Párizsba kerül, ahol megnyílik előtte egy másik világ. Ahhoz, hogy igazán önmagára találjon benne, valahogy össze kell egyeztetnie a hitét és a vágyait.

Látható lesz a Cannes-ban a legjobb forgatókönyv és a legpozitívabb alkotás díjával elismert Leányanyák is. A két Arany Pálmával elismert Dardenne fivérek alkotása öt fiatal, szinte még kamasz lányról szól, akik egy anyaotthonban keresnek és kapnak segítséget a szülés előtti és utáni hónapokban.

A filmnapok kínálatban szerepel a 2024-es Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Horizontok szekciója fődíját elnyert A soha be nem köszöntő újév és az Oscar- és BAFTA-jelölt, Annecy-fődíjas Arco – Fiú a jövőből című alkotás is.

A szervezők hozzátették: a közönséget emellett filmes csemegékkel is várják majd. Ilyen lesz például a Sráckor rendezőjének, Richard Linklaternek Új hullám című filmje, amely a Kifulladásig forgatásának hű történeteként egy „igazi filmtörténeti gyorstalpaló Godard korhű stílusában”, valamint az Öltések című alkotás, amely egy „ízig-vérig francia film”, Angelina Jolie-val a főszerepben.

Fotó: Amélie Bonnin Élvezd a pillanatot! című filmje, forrás: IMDB

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lynne Ramsay: Dögölj meg, szerelmem
A Kuba és Alaszka és a Szanatórium című dokumentumfilmek a 22. Verzió Filmfesztiválon
Az Amerika alulnézetből és a Szilánkok a 22. Verzió Filmfesztiválon

Más művészeti ágakról

art&design

Vélemény Kiss Miklósról és a Just Decorationről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 5. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 4.számáról
Műfordítói est a Szépművészeti Múzeumban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés