zene
A orosz Mihail Pletnyov, a norvég Arvid Engegard és a német Christian Tetzlaff újra fellépnek a Concerto Budapest zenekar vendégeiként márciusban – közölték a szervezők az MTI-vel kedden.
A közleményben azt írták, március 20-án a Zeneakadémia nagytermében az orosz zongoraművész Beethoven 1. (C-dúr) zongoraversenyének szólistájaként lép fel. A műben, amelyet a szerző saját magának írt, a szenvedélyes frázisokból, a korabeli hagyományokat feszegető megoldásokból kirajzolódik a csapzott hajú, magának való, fáradhatatlanul makacs, ugyanakkor végtelenül kreatív zseni alakja.
„Csak olyan művet játszom vagy dirigálok, amely megérint, amelyet képes vagyok megérteni" – idézték a közleményben Mihail Pletnyovot, aki saját bevallása szerint a pódiumon is elsősorban önmagának zongorázik.
A hangversenyen Beethoven műve mellett elhangzik még a koncerttermek egyik kedvelt darabja, Johann Sebastian Bach D-dúr prelúdium és fúgájának zenekari feldolgozása, amelyet Ottorino Respighinek köszönhet a zeneirodalom. A hangverseny második részében pedig Brahms 2. szimfóniája csendül fel, amelynek könnyed, derűs színekben is pompázó, a vidéki élet pasztorális hangulatát árasztó zenéje a világos és a sötét, a lírai és az erőteljes izgalmas ötvözete – fogalmaztak a tájékoztatóban.
A Concerto Budapestet ezen az estén Arvid Engegard dirigálja.
Március 28-án este a Müpában lép fel Christian Tetzlaff hegedűművész. Ezúttal a versenymű-irodalom egyik kultikus tiszteletben álló darabját, Beethoven egyetlen befejezett hegedűversenyét adja elő a Concerto Budapesttel, Keller András vezényletével. A sokak által a hegedűversenyek fejedelmének tartott művet Tetzlaff csaknem négyszáz alkalommal játszotta már a világ számos koncerttermében, de mint mondja, mindig nagy hatással van rá: „egy hatalmas folyamatot ábrázol, amely magával ragad, s újra és újra megérint".
A hegedűverseny előtt és után egy-egy modern és zenekari Bach-átiratot hallhat a közönség a március végi hangversenyen. A fúga művészetéből való Contrapunctus XIX az ezredfordulón a merészen kísérletező olasz komponista, Luciano Berio jóvoltából nyert új alakot. A Das Wohltemperierte Klavier anyagában található két prelúdium és fúga zenekari hangszerelésére pedig az idős Igor Stravinsky vállalkozott. A koncert az ő fiatalkori fő művével, a Tavaszi áldozattal zárul, mely dirigens és zenekar számára egyaránt imponáló erőpróbát jelent – áll a közleményben.



