Korábban soha nem volt még Magyarországon ilyen léptékű svájci művészeti kiállítás, sőt maga a gyűjtemény, amely talán a legjobb és legnagyobb svájci művészeti magángyűjtemény, sem mutatkozott be korábban Svájc határain kívül – emelte ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a kiállítás szerdai megnyitóján. Hozzáfűzte: a közönség most a gyűjtemény legkiemelkedőbb darabjait láthatja a kiállításon, amely kettős tagolású, hiszen míg Albert Anker inkább az intimitás, a meghittség és a család egységében találta meg a földi paradicsomot, addig Ferdinand Hodler inkább a svájci táj ábrázolásában mutatja be azt.

Matthias Frehner svájci művészettörténész, a berni Kunstmuseum volt igazgatója, a kiállítás kurátora úgy fogalmazott: ritka, hogy egy magángyűjteményt ilyen magas minőségű képek alkossanak. A Christoph Blocher által az elmúlt évtizedek során létrehozott kollekcióból, amely átfogó képet nyújt a svájci képzőművészet alakulásáról a realizmustól a szimbolizmuson át az expresszionizmusig, mintegy hatvan kiemelkedő alkotást láthat a közönség. Az anyagot Albert Anker és Ferdinand Hodler képei mellett olyan mesterek művei fémjelzik, mint Giovanni Segantini, Félix Vallotton, Giovanni és Augusto Giacometti, Cuno Amiet és Adolf Dietrich.

Matthias Frehner elmondta, hogy a történeti fejlődés sajátosságaiból adódóan az alpesi államban nem alakultak ki dinasztikus gyűjtemények és művészeti akadémiák, és nem jött létre egységes nemzeti festőiskola sem. Ennek következtében az ország művészei tanulmányaikat a kor meghatározó művészeti központjaiban, Párizsban, Münchenben, Bécsben és Rómában folytatták, ahol bekapcsolódtak a nemzetközi művészeti vérkeringésbe. A jelentős alkotók mindegyike önálló, karakteres stílust alakított ki és a nagy európai centrumok irányzataihoz csatlakozott, mégis sajátos látásmóddal gazdagította azokat. Műveikben ugyanakkor felfedezhetők bizonyos közös vonások, amelyek kulturális és szellemi hátterükből fakadnak. Kifejtette, hogy a budapesti kiállításon szereplő festők mindannyian hazájuk élményeiből és életkörülményeiből merítve formálták meg a földi paradicsomról alkotott víziójukat, amely egyszerre személyes és egyetemes érvényű. Svájc jellegzetes vonásai jelennek meg a kiállítás képein, az otthon és a család intimitásában, valamint a civilizáció által érintetlenül hagyott fenséges hegyvidéki tájakban.

A tárlat tizenegy szekcióra tagolódik, amelynek első része az emberi kapcsolatok bensőségességére, a családi élet meghittségére, a mindennapok szépségre irányítja a figyelmet zsánerjeleneteken, portrékon és csendéleteken keresztül, a második rész pedig az emberen kívül létező valóság, a természet, ezen belül a svájci Alpok világát állítja középpontba.

Albert Anker realista művészként a falujában élő gyerekeket tanulmányozta és Jean-Jacques Rousseau-hoz hasonlóan pszichológiai érzékenységgel ábrázolta őket mint romlatlan, ösztönös lényeket. A szimbolista Ferdinand Hodler ezzel szemben saját paralelizmuselméletét követve szülőföldje hegyeit és tavait az örökkévalóság magasztos tereiként jelenítette meg. Giovanni Segantini, valamint Giovanni és Augusto Giacometti az újrafogalmazott keresztény témák helyszíneként festették meg az Engadin-völgyet, míg Cuno Amiet, aki a Die Brücke drezdai művészcsoport tagja volt, a svájci hegyvidéket ünnepelte expresszionistaként, Félix Vallotton, a Nabik úttörő alkotója, valamint Adolf Dietrich autodidakta naiv művész pedig szintén a svájci tájat ábrázolták paradicsominak és időtlennek.

A kiállítás kurátora volt Matthias Frehner mellett Lovass Dóra, az Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményének kurátora és Bors-Bulbuk Zsuzsanna, a múzeum művészettörténésze is.

Képek: Szépművészeti múzeum hivatalos weboldala