irodalom
A következő hónapokban a hazai kortárs irodalom három női alkotójával, Budai Lottival, Fábán Jankával és Farkas Wellmann Évával rendeznek beszélgetéseket a gyulai Almásy-kastélyban. A három estés beszélgetéssorozat a női sorsok körül forog mind a múltban, mind a jelenben. A tematikus alkalmakon a nőiség, a nők 19. századi és mai szerepe kerül fókuszba. A beszélgetés klasszikus ötórai teázással egybekötve zajlik.
A kastély időszaki kiállítása egy legendás történelmi időszak forradalmi változásairól mesél. A biedermeier a 19. század első felében nemcsak a nemzet sorsát, de a nők mindennapjait is alapjaiban írta át. A Fűző és forradalom – Nők a hazai polgárosodás korában című kiállítás ezt a témát állítja központba. Ehhez kapcsolódik a rendhagyó irodalmi sorozat.
Három különböző nézőpont érkezik a három estén a három kortárs írónő társaságában. A beszélgetések arra keresik a választ, hogy mi változott az elmúlt kétszáz évben, milyen láthatatlan fűzőket hordanak ma is a hölgyek, és miben áll a modern női forradalom?
A rendezvénysorozat alkalmai a kövektezők:
Április 15.: Budai Lotti – A női lét és divat történetének krónikása
Az első alkalommal Budai Lotti segítségével tekintünk a történelem kulisszái mögé. Vendégünkkel arról beszélgetünk, hogyan lehet hitelesen megszólaltatni a múlt asszonyait. Miért éppen a reformkor és a polgárosodás időszaka adja a legizgalmasabb alapanyagot a női sorsok ábrázolásához? Megkeressük a metszéspontokat a biedermeier szalonok világa és a mai női tapasztalatok között.
Május 13.: Fábián Janka – Hősök és hétköznapok, polgárosodás női szemmel
Második estünkön a társadalmi változások gyakorlati oldalát és a női sorsfordulókat vizsgáljuk. Fábián Janka történelmi regényei kapcsán azt járjuk körül, hogyan váltak a nők a „családi szféra” őrzőiből a „nemzeti szféra” alakítóivá. Milyen áldozatokkal járt a modernizáció, és mit tanultunk a 19. század úttörő asszonyaitól a mai érdekérvényesítésről?
Június 10.: Farkas Wellmann Éva – Versben és vágyban, a női lélek metamorfózisa
A biedermeier kor a művelődés és az érzelmek felszabadulásának időszaka is volt. Záróeseményünkön a líráé a főszerep: Farkas Wellmann Éva segítségével a női szerepek legbelső rétegeit fejtjük fel. Hogyan vált a fűző szorítása belső fegyelemmé, és hogyan tör utat magának a női alkotóerő a versekben? Szó lesz egyenjogúságról, testképről és arról a belső szabadságról, amely nem ismer korszakhatárokat.
A szerzőkkel, akik Fűző és forradalom című időszaki kiállításunkban saját alkotásuk részletét olvassák fel, dr. Erdész Ádám történész-levéltáros beszélget. A sorozat helyszíne, az Almásy-kastély bálterme.
Az esemény részletei és jegyvétel itt érhető el.
Fotó és információk: Facebook (Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont)



