bezár
 

színház

2026. 04. 21.
Öt nagyszínházi bemutató Veszprémben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öt nagyszínházi bemutató Veszprémben Öt nagyszínházi bemutatót tartanak a veszprémi Pannon Várszínházban a következő évadban. Emellett a Veszprémi Táncműhely előadásaira, valamint a rétegműfajokat felvonultató stúdiószínházi előadásokra is válthatnak jegyet a nézők –közölte keddi sajtótájékoztatóján a teátrum igazgatója.

Vándorfi László kiemelte, hogy a színház életében idén a 25. évad zárul le, amelynek során 174 előadást láthatott a mintegy 75 ezer fizető néző. Felidézte, hogy a mögöttük hagyott negyed évszázad során országszerte tartottak előadásokat kőszínházakban, művelődési házakban és szabadtéren egyaránt.

Elmondta, hogy az előttünk álló évadban elsőként a Légy jó mindhalálig című Móricz Zsigmond-regényből készült musicalt láthatják a nézők Vándorfi László rendezésében. A következő bemutató Peter Quilter Másnap reggel című pikáns komédiája lesz, amelyet Szelle Dávid rendez. Szintén az ő rendezésében lesz látható Anthony Shaffer Mesterdetektív című bűnügyi játéka.

Molnár Ferenc Liliom című prózai művét Lenchés Márton, az Erkel Színház rendezője állítja színpadra. Dés-László, Geszti Péter és Békés Pál A dzsungel könyve című musicaljét is láthatják majd a nézők, az előadás ősztől országos turnéra indul.

Ifjúsági bemutatóként kerül a színpadra Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című bohózata Vándorfi László rendezésében.

A Pannon Stúdiószínház előadásai a rétegműfaj kedvelőit szólítják meg. Márton László Jászai Mari feltámasztása című művét Szelle Dávid rendezésében láthatják az érdeklődők, az Ady Endre írásaira épülő Sápadt emberek és történetek című darabot, a Forte Társulat vendégelőadását Horváth Csaba rendezésében viszik színre.

A Veszprémi Táncműhely előadásában láthatják az érdeklődők az Életfa című mozgásszínházi előadást, melynek koreográfusa Balázs Nikolett, és műsoron marad a táncműhely Tündértánc című produkciója is.

Képek: Pannon Várszínház hivatalos oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A kabuki – (1. rész) folyóparti tánctól a színházi pokolig
Interjú Czeizel Gábor rendezővel
Ivánka bácsi a Budaörsi Latinovits Színházban
Osztrovszkij Az erdő című előadás a Szegedi Nemzeti Színházban

Más művészeti ágakról

Vida Kamilla Demográfiai csúcs című kötetéről
építészet

Az EDGE Fest építészeti és design fesztiválról
irodalom

Saba Sams Trutyi című regényéről
Kertész Edina Magda menekülése című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés