bezár
 

irodalom

2009. 11. 11.
A papok szexuális zaklatásairól szóló regény nyert
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Linden MacIntYre katolikus papok szexuális zaklatásairól szóló regénye nyerte el idén az egyik legrangosabb kanadai irodalmi díjat.

prae.hu

Az oknyomozó újságíróként ismert szerző kedden este vehette át a Scotiabank Giller díjat, s a vele járó 47 ezer dollárt (8,4 millió forint) The Bishop's Man (A püspök embere) című könyvéért. A történet egy katolikus papról szól, akit azzal bíznak meg, hogy egy egyházközösségben simítsa el a papok szexuális zaklatási ügyeit mielőtt nyilvánosságra kerülnének, és kitörne a botrány.

A regény az új-skóciai Antigonishban játszódik, amely McIntyre szerint Kanada legvallásosabb közössége. A könyv még az előtt íródott, hogy gyermekpornográfia birtoklása miatt szeptemberben letartóztatták Raymond Lahey antagonishi püspököt, aki korábban a molesztálási kártérítési perek rendezésében szerzett érdemeket.

Az író a díj átvételekor tisztelettel adózott "azoknak a papoknak és apácáknak, akik vezetőik hibái ellenére is megpróbálják tenni a dolgukat".
A Giller-díj az egyik legtekintélyesebb irodalmi elismerésnek számít Kanadában. A korábbi díjazottak között szerepelt Margaret Atwood és Alice Munro is.

A díjat 1994-ben alapította Jack Rabinovitch üzletember, aki elhunyt feleségének, Doris Giller irodalmár újságírónak akart emléket állítani ezzel. A díjazottak a kanadai fikciós irodalom legjobbjai közül kerülnek ki. Idén Alistair MacLeod kanadai regényíró, Russell Banks amerikai regényíró és Victoria Glendinning brit életrajzíró döntött a díj odaítéléséről.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Demeter Zsuzsával folyóiratokról, a Helikonról és az utánpótlásról
Műfordítói est a Szépművészeti Múzeumban
Az Alföld és a Jelenkor 2026 januári lapszámairól
Kritika François-Henri Désérable Én uram és legyőzőm című regényéről

Más művészeti ágakról

Setényi Anna Eszter: Kitchen Debate – PUCCS Contemporary Art, 1084 Budapest, Víg u. 22.
színház

Markus Öhrn - Karol Radziszewski / Nowy Teatr (PL) Fóbia című darabjáról
színház

Interjú a Csokonai KözTér Második felnőttkor című projektjéről
Beszélgetés Böhm György dramaturg-rendezővel


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés