bezár
 

irodalom

2026. 06. 04.
97. Könyvhét Budapesten
Több mint 200 stand, 100 program és 540 új kötet várja a közönséget
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
97. Könyvhét Budapesten A 97. Ünnepi Könyvhéten 204 standon 540 frissen megjelent kötet és összesen 104 program várja az érdeklődőket június 11. és 14. között Budapesten, a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén.

"Az idei könyvhét az első olyan alkalom, amelyet állami támogatás nélkül hoztunk össze, de a nehézségek ellenére a hazai könyvszakma talpon van" – mondta Gál Katalin, a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján.

prae.hu

Kiemelte, hogy a könyvhetet idén a tavaly Booker-díjjal elismert magyar származású angol író, David Szalay nyitja meg, akinek kitüntetett kötete Test címmel a könyvhétre jelenik meg magyarul.

Egy öttagú szakmai zsűri idén is kiválasztotta a tavalyi év legszínvonalasabb kivitelezésű magyar könyveit. A Szép Magyar Könyv 2025 szépirodalmi kategóriájában a Magvető Kiadó A stockholmi beszéd című kötete lett a legjobb, amely Krasznahorkai László tavalyi irodalmi Nobel-díjas beszédét tartalmazza – mondta el Révész Emese zsűrielnök az eseményen.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az FSA első két napja a Szigeten
Az Alföld 2026. augusztusi számáról
irodalom

Bicskei Gabriella Barátnőim, Hágár című könyvének bemutatójáról
A FISZ-tábor 4. napjáról

Más művészeti ágakról

A Werther koncertszerű előadása a Salzburgi Ünnepi Játékokon
A Rienzi visszatérése Bayreuthba
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés