bezár
 

színház

2026. 06. 08.
A Karinthy Színház új évadának bemutatói
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Karinthy Színház új évadának bemutatói Öt bemutató lesz látható a Karinthy Színház 2026-2027-es évadában, benne fekete komédiával, meditációs kamaraoperával, családi mesejátékkal, Bernard Slade vígjátékával és Csehov Sirály című klasszikusával - közölte a teátrum hétfőn az MTI-vel.

A közleményben azt írták, az új évad első bemutatója Pierre Notte Két néni, ha megindul című fekete komédiája, amelynek főszereplői a Halhatatlanok társulatának Jászai Mari-díjas tagja, Vándor Éva, valamint a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Kökényessy Ági. A Keszég László rendezte darabban a szinopszisa szerint "két idős asszony élete édesanyjuk váratlan halálával jócskán megbillen, ezért kényszerűségből úgy döntenek, hogy feladják egyhangú életüket, és a hamvakkal együtt egy hosszú utazásra indulnak". Az út során humoros, abszurd és olykor megrendítő helyzetekbe keverednek, miközben szembenéznek saját múltjukkal, félelmeikkel és vágyaikkal. A Karinthy Színház és a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház közös produkciója szeptember 4-én 19 órakor debütál.

A Karinthy Színház ősbemutatója, a Zarándy Ákos, Dobra Mara és Váradi R. Szabolcs által jegyzett Alámerülés című darab egy új magyar kamaraopera, amely a zene, a színház és a közös meditáció határterületein mozogva hívja közös utazásra a nézőket. A készülő kortárs kamaraopera különlegessége, hogy a két szereplő, Horváth Mária és Dobra Mara az életben is anya és lánya, akárcsak a librettó szereplői, és a saját kapcsolatuk élményanyagából táplálkozva egyfajta közösségi múltfeldolgozás és feloldozás útján vezetik végig egymást és a közönséget. Az élő zene Zarándy Ákos kortárs zeneszerző munkája, a rendezők Olt Tamás és Váradi R. Szabolcs, a zenekar tagjai Szűcs Péter, Szatzker Zsanett, Kiss Péter, Dzsanda Vitalij és Csepeli Bence.

Leginkább a családoknak ajánlják Váradi R. Szabolcs Az elvarázsolt királykisasszony című új mesejátékát, ami klasszikus mesei elemekből építkezve mesél bátorságról, kitartásról, szeretetről és arról, hogy a legnagyobb akadályok is legyőzhetők. A főbb szerepekben Kovács Vecei Fanni, Dobra Mara, Sándor Soma, Mikecz Estilla, Mohácsi Norbert, Lux Ádám és Vándor Éva láthatóak.

Bernard Slade Jutalomjáték című vígjátékának bemutatója a Kőszegi Várszínház produkciójában jön létre 2026 júliusában, de ősztől a Karinthy színpadán láthatja a közönség, a főszerepben a Jászai Mari-díjas Schneider Zoltánnal. A Jutalomjáték egyszerre szól a színházról, emberi kapcsolatokról, az idő múlásáról és a művészi pálya kihívásairól. Olyan kérdéseket feszeget, hogy elnyerhetjük-e környezetünk megbocsátását az addigi működésünk hiányosságai miatt, és hogy képesek vagyunk-e bocsánatot kérni, sőt megbocsájtani önmagunknak? Az új magyar fordítás Olt Tamás munkája, aki a rendező is egyben, a főbb szerepekben Balázs Andrea, Mikecz Estilla, Dobra Mara, Marton Róbert, Sándor Soma és Kovács Vecei Fanni láthatóak.

Szintén Olt Tamás rendezi Csehov Sirály című klasszikusát, a főszerepben Szulák Andreával, Mikó Istvánnal és Rajkai Zoltánnal. A Sirály egyszerre szól a színházról, stílusok találkozásáról és törvényszerű ütközéséről, a megújulás vágyáról és a tradíciók makacs megőrzéséről, a színházban dolgozókról és az őket körülvevő, kiszolgáló civilekről, a generációs különbségekről, családi kapcsolatokról, szeretni és szeretve levés vágyáról, féltékenységről, tehetségről és tehetségtelenségről, valamint pusztítóan reménytelen szerelmek soráról. Szerepel még az előadásban Kovács Vecei Fanni, Szabó Sipos Barnabás, Vándor Éva, Lux Ádám, Mikecz Estilla és Mohácsi Norbert is - olvasható a közleményben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

ifj. Vidnyánszky Attila REVIZOR РЕВІЗОР című darabjáról
színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában
színház

A rendező, ha nő című kerekasztal-beszélgetésről
színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról

Más művészeti ágakról

A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadvány bemutatójáról
Fráter Zoltán Elképzelt aranykorom című regényéről
art&design

A Godot Galériában
építészet

Interjú Schmied Andival


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés