bezár
 

színház

2026. 06. 09.
Színházi dolgozókat segélyeznek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Színházi dolgozókat segélyeznek Összesen 8,8 millió forint gyűlt össze a Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) idei jótékonysági gáláján. A befolyt összegből csaknem 60 rászoruló színházi háttérdolgozó gyorssegélyezését tudja ellátni a szakszervezet.

A szervezet MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint kilencedik alkalommal rendezték meg jótékonysági gálájukat a szakmabeli, nehéz helyzetbe került, egészségi állapotuk következtében rászoruló kollégák megsegítésére. A június 3-i esten csaknem száz művész lépett színpadra - honorárium nélkül - a Vígszínházban.

A közlemény szerint a gálaest kiemelt támogatójaként a MiKoMi Mérnökszolgáltató és Kereskedelmi Kft. 4 millió forintos adománnyal járult hozzá a kezdeményezéshez. Ezt az adományt a jegyértékesítésből származó, nettó 4,8 millió forintos bevétel, valamint a gála napján magánadományozóktól befolyt további 60 ezer forint egészítette ki.

A rendezvényt befogadó Vígszínház a jegyeladásokból származó teljes nettó összeget közvetlenül a szakszervezet Segítsünk Alapítványának számlájára utalja át - emelték ki a közleményben.

A Peller Károly rendezte esten a zenés-táncos produkciók mellett egy bábmusical is bemutatkozott, és felléptek a Baltazár Színház művészei is. Színházigazgatók és a szakma ikonjaiként ismert művészek is az alkalomra írt, egyedi jelenetekkel léptek színpadra, de családi párosok és házaspárok is szerepeltek a műsorban.

Az est folyamán adták át a SzíDoSz Szinkron Alapszervezetének szakmai elismerését, a Fényhang-életműdíjat is, amelyet idén Zsurzs Kati vehetett át. A másik díjazott, Sörös Sándor az átadót már nem élhette meg. A SzíDoSz róla, és az idei évben elhunyt összes színházi kollégáról is megemlékezett műsorában - írták.

A közleményben idézték Savanyu Gergelyt, a SzíDoSz elnökét, aki hangsúlyozta: a színházi háttérdolgozók elhivatottsága példaértékű, eredeti szakmájuk legprofibb művelői, ám a piacon megkereshető magas fizetésekhez képest - a magyar átlagbér alig feléért - a színházat választják. "Ezért is fontos, hogy amikor bajba kerülnek, akkor legalább a kollégáik számára ne maradjanak láthatatlanok" - emelte ki.

A gála fővédnökét, Karácsony Gergely főpolgármestert is idézték, aki elmondta: a saját szakmájából is tudja, hogy a fényben állók igazi erejét a háttérben dolgozók biztosítják. Köszönetet mondott a szakszervezetnek és a fellépőknek a társadalmi szerepvállalásért - írták.

Kiemelték: a befolyt összegből csaknem 60 rászoruló színházi háttérdolgozó, többek között műszakiak, öltöztetők, kellékesek egyszeri gyorssegélyezését tudja ellátni a szakszervezet.

A Segítsünk a Színházi Dolgozók Szakszervezete Munkanélküli Tagjaiért Alapítványt Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművész, mint a SzíDoSz akkori elnökségi tagja hozta létre 1996-ban. Az alapítvány célja azon szakszervezeti tagok megsegítése, akik betegségük miatt vagy önhibájukon kívüli más okból nem tudják ellátni aktuálisan a munkájukat, nehéz szociális helyzetbe kerültek.

A szakszervezet felhívta a figyelmet arra, hogy a kulturális szférában dolgozó háttérmunkások instabil foglalkoztatási formái és az elmúlt évek inflációja következtében egyre alacsonyabb reálértékű bérei miatt a szociális védőháló fenntartása kritikus fontosságúvá vált. A méltatlan bérszintek és a kiszolgáltatott foglalkoztatási formák közvetlenül növelik a munkavállalók szociális sérülékenységét - hangsúlyozták.

A SzíDoSz a terület legnagyobb munkavállalói érdekvédelmi szervezete. A szakmai tömörülés a szakpolitikai tevékenység, munkajogi segítség, közéleti szerepvállalás és művészeti teljesítmények díjazása mellett kiemelt figyelmet fordít a segélyezésre, tagjai számára szociális védőháló nyújtva.

Fotó: SzíDoSz Facebook oldal - Matolcsi Kíra

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Életvárók szakmai nap és projektbemutató a Katona József Színházban
Tasnádi István Egyéletem – Csákányi Eszter stand-up estje
színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról
Cseresznyéskert-adaptáció a Nemzeti Táncszínházban

Más művészeti ágakról

Az Alföld és a Jelenkor 2026. júniusi lapszámairól
irodalom

A klasszikus portugál irodalom remekművét Pál Ferenc ültette át magyarra
gyerek

A gyermekfotózás történetéről nyílt kiállítás a Múzeumkertben
gyerek

Szeretettel várják a családokat május 31-én


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés