bezár
 

színház

2026. 07. 02.
Elhunyt Csernus Mariann színművész
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Csernus Mariann színművész Kilencvenhét éves korában elhunyt Csernus Mariann Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Magyar Színház társulatának meghatározó művésze – közölte a Magyar Színház szerdán Facebook-oldalán.

Csernus Mariann több mint hét évtizeden át szolgálta a magyar színjátszást. Kivételes pályája során emlékezetes alakításaival és rendíthetetlen hivatástudatával generációk számára jelentett példát - hangsúlyozták.

Felidézték, hogy a művész 2000-től, a névváltozást követően is a Pesti Magyar Színház társulatának tagja maradt. A közönség hosszú éveken át láthatta színpadon, még 93 évesen is szerepelt Háy János Házasságon innen, házasságon túl című előadásában.

Hozzátették, hogy a magyar költészet iránti elkötelezettsége, valamint legendás önálló estjei – különösen a Vizsolyi Biblia című előadása – kiemelkedő helyet biztosítottak számára a magyar kulturális életben.

Csernus Mariann személyében nemcsak kivételes színművészt, hanem olyan alkotót veszített el a magyar színházi élet, aki egész pályájával bizonyította, hogy a színpad iránti szeretet egy életre szóló hivatás - hangsúlyozták, hozzátéve, hogy a társulat és a színház munkatársai őszinte részvétüket fejezték ki a művész családjának, barátainak, pályatársainak és mindazoknak, akik ismerték és szerették.

Csernus Mariann 1928. október 30-án született Budapesten. Gyermekkorától színésznő szeretett volna lenni, pályája 1948-ban indult, amikor egy aquincumi előadáson felfigyelt rá Egri István. Egy évvel később Major Tamás szerződtette a Nemzeti Színházhoz, amelynek csaknem fél évszázadon át volt tagja. A színház stúdiójában 1953-ban végzett, 1989-ben a Nemzeti Színház örökös tagja lett, 2000-től pedig a Pesti Magyar Színház művészeként folytatta pályáját.

Több mint hetvenéves színészi pályafutása során a magyar és a világirodalom klasszikusainak számos jelentős szerepét alakította. Kiemelkedő sikert aratott önálló estjeivel is: Weöres Sándor Psyché című művét mintegy ötszáz alkalommal adta elő, 2000-ben párhuzamosan játszotta Örkény Macskajátékának Gizáját a szekszárdi Deutsche Bühne színpadán német nyelven és magyarul a Karinthy Színházban. Legendássá vált a Vizsolyi Biblia című estje, valamint emlékezetes alakítást nyújtott Szabó Magda Az ajtó című regényének színpadi változatában.

Pályáját a hatvanas években politikai okokból megtörte a mellőzöttség, ezt követően monodrámákkal és irodalmi estekkel járta az országot. Műfordítóként és íróként is dolgozott, több önéletrajzi ihletésű kötetet jelentetett meg.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: 1970-ben Jászai Mari-díjat, 1976-ban az Érdemes Művész címet, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2010-ben Kossuth-díjat kapott, később Arany Medál-életműdíjjal és Magyar Teátrum Életműdíjjal is kitüntették.

Idős korában is aktív maradt: önálló estjeivel csaknem kilencvenöt éves koráig rendszeresen fellépett.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

ifj. Vidnyánszky Attila REVIZOR РЕВІЗОР című darabjáról
Shakespeare Julius Caesarja a Budaörsi Latinovits Színházban
Az Én és a kisöcsém a Szegedi Nemzeti Színházban
Az előadás csak a jéghegy csúcsa, nézzük meg, mi van a víz alatt című beszélgetésről

Más művészeti ágakról

Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról
David Szalay Flesh című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés