bezár
 

zene

2009. 12. 11.
Újra hódítanak a vinil lemezek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Reneszánszukat élik a vinil lemezek az utóbbi években, ugyanis ma már nemcsak az idősebb, de a fiatalabb zenerajongók is egyre szívesebben hallgatják kedvenc előadóikat a barázdás lemezekről.

Bár az 1980-as évek közepén elterjedt CD miatt a vinil lemezek jó ideig csak a gyűjtők és a fanatikus zenerajongók kezei között forogtak, ám valójában sohasem tűntek el teljesen a zeneboltok polcairól. Ma már pedig nem csak az internetes letöltések miatt komoly bevételektől elszakadó előadók, de az igényes zene és a nosztalgikus lemezforma kedvelői is a vinilek mellett teszik le a voksukat.

Ezt az bizonyítja a legjobban, hogy míg 2008-ban összesen 1,9 millió vinil lemezt adtak el, addig a Nielsen SoundScan információs rendszer becslései szerint, az idei évben közel 2,8 millió példány fog összességében elkelni. (Ráadásul ezek az adatok csupán a lemezboltok eladásait mutatják, és nem tartalmazzák a kisebb zeneműboltokban, illetve a koncerteken eladott példányok számát.) Mindezek ellenére azonban, a vinillemez-eladások még mindig csupán a teljes albumeladások egy százalékát teszik ki - derült ki a médiafigyelő cég adataiból.

A különböző zenei műfajok képviselői közül elsősorban a rock- és az alternatív zenét játszó együttesek vinil lemezei fogynak a legjobban. A tavalyi évhez képest így ezek majdnem 60 százaléknyival több lemezt adtak el, míg az elektronikus (31 százalék), a rap (23 százalék) és az r'n'b (18 százalék) képviselői csak jóval szerényebb eredményeket tudnak felmutatni.

A country és gospel műfajú vinil lemezek eladása 200 százalékkel növekedett a múlt évhez képest, a dzsessz és a hard rock kedvelői pedig 150, illetve 106 százalékkal több vinil lemezt vásároltak meg idén, mint 2008-ban. Míg a latin dallamok esetében semmit nem változott a helyzet egy év alatt, addig a vinil lemezre vett filmzenék eladása 7 százalékkal visszaesett.

A tavalyi év öt legkelendőbb vinil lemeze a Radiohead: In Rainbows (25.800 példány), a The Beatles: Abbey Road (16.500), a Guns N' Roses: Chinese Democracy (13.600), a The B-52s: Funplex (12.800) és a Portishead: Third (12.300) című albumai voltak. Az elmúlt év legsikeresebb "vinil előadói" pedig nagyjából azok voltak, akik tavaly új albummal rukkoltak elő. Az első helyet itt is a Radiohead szerezte meg, akiket a Metallica, (az egykori slágereivel még ma is hódító) Beatles, Elliot Smith és Bob Dylan követtek.

A barázdás lemezek pedig nem csupán a nosztalgikus formájukkal és hangzásvilágukkal csábítják magukhoz a rajongókat, hanem az együttesek által mellékelt poszterekkel, régi típusú színes feljegyzésekkel és egyéb olyan kiegészítésekkel is, amelyekkel egy internetről letöltött album biztosan nem rendelkezik. Persze mindezeket meg is kell fizetni, így egy vinil lemez ára akár a háromszorosa is lehet egy átlagos CD albuménak.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Folkment Minifesztiválról
Richard Strauss: Ariadne auf Naxos a Bécsi Állami Operaház előadásában
Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében

Más művészeti ágakról

Illyés Gyula és Weöres Sándor egy-egy anya-versének hasonlóságairól
A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés