színház
2010. 02. 14.
Egri operettbemutató Ladányi Andreával
Ladányi Andrea készíti a Maya című operett koreográfiáját az egri Gárdonyi Géza színházban; ez lesz Zsótér Sándor első operett-rendezése.
A társulat február 26-án mutatja be Fényes Szabolcs és Harmath Imre operettjét, amelyhez Ladányi Andrea Liszt Ferenc- és Harangozó Gyula-díjas táncművész, érdemes művész készítette a koreográfiát - tájékoztatta Pilisy Csenge, a Gárdonyi Géza Színház sajtószóvivője az MTI-t.
"Ladányi Andrea a klasszikus balettől a kortárs táncig mindennel foglalkozott már, ezért kértem fel alkotótársnak" - mondta a rendező Zsótér Sándor, aki korábban nem csinált operett-előadást. A két művésznek ugyanakkor nem ez az első közös produkciója: Zsótér két évvel ezelőtt Az öreg hölgy látogatása című darabban már dolgozott együtt Ladányi Andreával. A táncművész alakította Friedrich Dürrenmatt tragikus komédiájának főszerepét a József Attila Színházban.
A táncosnő, koreográfus 1980-ban az Állami Balett Intézetben kapott balettművész diplomát, majd a Győri Baletthez szerződött, ahol 1986-ig magántáncos volt. A társulat legszuggesztívebb balerinájaként számos főszerepet táncolt el, majd 1986-tól szabadúszó lett, és elsősorban Kanada különböző balettegyütteseiben lépett fel Montrealban, Calgaryban, Torontóban.
1989-től Finnországban élt; előbb a helsinki Városi Színház szólistája volt, majd a helsinki Operaházhoz szerződött. Újabban koreográfiai munkát is folytat, dolgozik filmek mozgástervezőjeként, illetve színházi produkciókban.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Interjú Nagy Emmával