bezár
 

irodalom

2010. 02. 14.
Elhunyt Dick Francis
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
89 éves korában elhunyt Dick Francis hivatásos brit zsoké és számos bűnügyi regény szerzője - közölte az író családja vasárnap.

prae.hu

Az 1920-ban egy dél-walesi településen született Francis a II. világháborúban a légierőnél szolgált, majd apja hagyományát követve lóversenyző lett. Akadályzsokéként mintegy 350 győzelmet aratott, de élete végéig emlékezett az 1956-os Aintree Grand National versenyre, amikor befutó helyen lovagolt a brit anyakirálynő Devon Loch nevű lován, amely a célegyenesben megbotlott, és szétterült a pályán.

Első krimijét, a Dead Cert című regényt 1962-ben adták ki, ettől kezdve 38 éven át minden esztendőben új könyvvel jelentkezett. Utolsó könyvét fiával, Felixszel írta 2007-ben.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

(mely a sírkövén is olvasható)
A Két semmi közt Nemes Nagy-válogatáskötet bemutatójáról
Szendrői Csaba Féyn kettő című kötetéről
Kiss Tibor Noé Olvadás című regényéről

Más művészeti ágakról

színház

A Műút folyóirat Túlhevített virágcsokor című digitális mellékletéről
Somfai Anna A fal túloldalán című kötetéről
Eva Victor: Bocs, kicsim


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés