Salamon Béla színi tanulmányokat nem folytatott, kereskedősegédből lett műkedvelő színész, "hivatásosként" először 1913-ban a Royal Orfeum, majd a Royal Sörkabaré színpadán lépett fel.

Első nagy sikerét 1921-ben az Apolló Kabaré Vonósnégyes című jelenetében aratta. Szőke Szakáll híres bohózata örökzöldnek bizonyult: még Salamon Béla életében többször felújították, sőt a televízió is rögzítette, s azóta is több alkalommal láthatta a közönség kívánságműsorokban. Ebben a jelenetben hangzik el egyik szállóigévé vált mondása, a "Szintén zenész!".

A korabeli Budapest majd minden kabaréjában fellépett, majd 1923-ban megalapította és Nagy Endrével közösen igazgatta a Teréz Körúti Színpadot. A háború után rendszeresen játszott a Kamara Varietében, 1951-es megalakulásától kezdve halálig a Vidám Színpad tagja volt, ahol a közönség igazi kedvencének számított. Élete végéig a félszegségében is ravasz kisember figuráját alakította kiválóan, nagysikerű kabarétréfák egész sorában. A pesti átlagpolgár állandó szerepkörében - hol epésen, hol érzelmesen - a jogos indulatokat is képes volt kifejezésre juttatni.

A maga korában hihetetlenül népszerű volt, ha belépett a színpadra, percekig tartó tapsvihar fogadta. Ma már nem sokan tudják, hogy az ő nevéhez fűződnek az olyan szállóigék is, mint a "Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni!", és a "Lepsénynél még megvolt!"

A magánéletben is kedves, vidám, közvetlen ember élvezte a közönség szeretetét, bárkivel, bárhol szívesen leállt diskurálni, soha semmilyen felkérést nem utasított vissza. Többször fellépett például a lipótmezei elmegyógyintézet ápoltjai előtt jótékony célú előadásokon.

Önmagán is tudott nevetni. Hatalmas méretű lábai állandó élcelődés tárgyai voltak, de nem bánta, még rá is játszott. Arra a kérdésre, hogy hányas cipőt hord, így válaszolt: "Negyvennyolcasat, inkább szorítson egy kicsit."

Számos filmben játszott epizódszerepeket, emellett folyóiratokban krokikat, karcolatokat publikált. Hej, színművész című kötete 1939-ben, a Szódásüveg és környéke 1963-ban jelent meg. Érdemes művészi címét 1958-ban kapta. Budapesten halt meg 1965. június 15-én.