bezár
 

film

2010. 03. 11.
Ralph Fiennes Szerbiában forgat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ralph Fiennes a jövő héten kezdi meg első rendezői munkája, Shakespeare Coriolanusa forgatását Szerbiában.

prae.hu

A brit színész a héten egy interjúban beszélt arról, hogy két évi küzdelmébe került, amíg a gazdasági válság közepette össze tudta gyűjteni a pénzt a produkcióhoz. A két hónaposra tervezett filmezés március 17-én indul Belgrádban. Szerbiában évtizedek óta nem gyártottak ilyen nagy volumenű produkciót.

Fiennes játssza a klasszikus darab főhősét, Coriolanust, a bosszúból árulóvá váló római tábornokot is. A forgatókönyvet John Logan írta, aki korábban a Gladiátort, az Aviátort és Az utolsó szamurájt is jegyezte.
"Shakespeare színműveiben mindig azt vizsgálja, hogyan működik a társadalom. Rendre rámutat a vezetők esendőségére" - magyarázta a darab örök aktualitását a színész, akit korábban Az angol beteg és a Schindler listája című filmekben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelöltek.
Belgrádra azért esett a választása - mondta -, mert "megszerette a város szellemét, a köveiben rejlő történelmet".

A szerb fővárost három éve ismerte meg, amikor partnereket keresett előkészületben lévő filmjéhez.

A forgatások zöme a szerb parlament épületében és Belgrád történelmi helyszínein zajlik majd. A sztárszereposztás olyan nagy neveket vonultat fel, mint Gerard Butler, Brian Cox és Vanessa Redgrave.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról - Egy másik nézőpont
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról

Más művészeti ágakról

színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása
Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés