A nyilatkozó a Hamlet szerepét parádésan éneklő és alakító Simon Keenlyside londoni bariton volt. Egy perccel korábban még a színpadon tombolt: leleplezte apja gyilkosát, a trónbitorló Claudiust, majd felugorva a terített asztalra őrületet színlelt, kancsóból locsolva magára a vért idéző vörös anyagot a közvetítés első részének utolsó nagyjelenetében. Az interjú közvetlenül ezután következett, már a kulisszák mögött.

A kérdéseket szokás szerint Renée Fleming énekesnő tette fel, aki maga is a Met egyik leghíresebb sztárja, és erre az alkalomra makulátlanul elegáns lila-fehér kosztümöt öltött. Keenlyside viszont egyenesen a színpadról érkezett a kulisszák mögé, kezén, ruháján, arcán és a hajából mintha folyamatosan csorgott volna a vér. Az ilyen élő interjúk a szereplőkkel és a közreműködőkkel szerves részét alkotják a Met-közvetítéseknek, bár talán soha nem váltak még ennyire szürreálissá.

A Shakespeare drámájának történetét igencsak franciásan feldolgozó nagyopera - egy-két ária kivételével - nemcsak a magyar közönség számára volt szinte teljesen ismeretlen, hanem az amerikai publikum számára is. Az idei felújítás előtt utoljára 1897-ben, 29 évvel az 1868-as ősbemutató után láthatták.

Így ez a digitális este a magyar nézők számára is egyfajta bemutató volt (New Yorkban két héttel korábban volt a premier, az élő közvetítés egy teltházas matiné előadást hozott el a Müpába.) A darab szünetében a címszereplő angol énekest arról kérdezte Renée Fleming, milyen érzés a francia Hamletet énekelni.

"Shakespeare darabja, amely Thomas művének alapját képezte, a világirodalom talán legnagyobb alkotása - felelte érezhető büszkeséggel a brit bariton -, de az opera messze nem azonos vele, a történet számos részlete kimaradt és megváltozott. Ez a Hamlet nem az a Hamlet, de önmagában érdekes és jó alkotás, amelyet érdemes színre vinni, meggyőződéssel átélni". Keenlyside-nak ebben kétségtelen érdemei vannak, hiszen 1996 óta vezető operaszínpadokon már többször énekelte hibátlan francia nyelven a szerepet.

A másik "interjúalany" az Ophéliát alakító Marlis Petersen német énekesnő volt, aki az utolsó pillanatban ugrott be, mert az eredetileg felkért francia Natalie Dessay megbetegedett. A szerep igényes, mivel Thomas a Lammermoori Lucia őrülési jelenetéhez hasonló hosszúságú és nehézségű áriát és haláljelenetet írt a hősnő számára. Petersen alig négy nappal korábban kapta az értesítést, és más fellépései miatt csak a premier előtt két nappal utazhatott Bécsből New Yorkba. A technika azonban segített: mint mondta, Louis Langrée karmester New Yorkból Skype-kapcsolat révén korrepetált vele, így érkezésekor már ismerte a rendezés részleteit, és frissíteni tudta francia kiejtését is.

A dirigens is nyilatkozott - ő az opera történetéről is beszélt. Shakespeare drámáját előbb Dumas adaptálta francia nyelvre, majd Michel Carré és Julies Barbier írta a librettót - méghozzá úgy, hogy miután a többi főszereplő mind meghal, Hamlet életben marad és trónra lép. Ez a francia változat ugyan emlékeztet Shakespeare más királydrámáira, mondta Langrée, ám az angolszász közönség számára valóságos sértés volt, ezért a londoni bemutatóra annak idején új zárójelenetet komponáltak. Ez sem vág ugyan egybe a shakespeare-i véggel, de legalább Hamlet nem lesz király: Ophélia temetésén leszúrja Claudiust és ő is meghal. A Met ezt a változatot adta elő.

A Müpa közönsége számára a francia szerző műve érdekes élmény volt. Bár a New York-i kritika kissé fanyalgott, hogy Thomas műve nem hasonlítható Verdi Shakespeare-operáihoz, a pesti közönséget inkább a Patrice Caurier és Moshe Leisher által színre állított opera drámaisága, mozgalmassága és a zene ereje lepte meg. Az új Ophélia alakítása is meggyőzőnek tűnt, akárcsak Jennifer Larmore-é Hamlet anyjaként. A többi énekes is jó produkciót nyújtott ebben a nemcsak a hangra, hanem a színészi teljesítményre is alapozott előadásban.

Ez a Hamlet valóban nem volt az a Hamlet - de végül teljesítette a szerző álmát. A színpadon meghalt Thomas darabjának címszereplője, viszont az operatörténetben feltámadt a francia zeneszerző Hamletje.