bezár
 

art&design

2010. 04. 01.
Újra látható a Feszty-körkép
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A portalanítás és a terepasztal felújítása, átalakítása után csütörtöktől újra látható Feszty Árpád A magyarok bejövetele című monumentális alkotása az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

prae.hu

Az ebből az alkalomból tartott ünnepségen Kerényi János fideszes országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, az elmúlt években sora érkeztek a segélykérő felhívások az emlékparkból, hogy a rotunda beázása miatt veszélybe került a Feszty-körkép. Az intézmény azonban nem kapott kormányzati forrást a károk elhárítására, csak egy uniós pályázat és a Csongrád Megyei Önkormányzat támogatása tette lehetővé a hibák kijavítását.

Az elmúlt hetekben tíz restaurátor és díszítőszobrász dolgozott a 120 méter kerületű és 15 méter magas festmény és a terepasztal portalanításán, a beázás okozta hibák és az elmúlt évek során keletkezett kisebb sérülések kijavításán.

A látogatók a körképet ezentúl új szemszögből is megcsodálhatják, mivel az emlékpark uniós támogatásból megvalósuló 640 millió forintos fejlesztésének keretében egy részben átlátszó üveglapokból készült, a terepasztal felett vezető ösvényen a korábbinál jóval közelebb mehetnek a képhez.

A monumentális alkotás története 1891-ben kezdődött. Feszty Árpád egyik párizsi útja során megnézte Detaille és Neuville körképét, a Napoleoni csatát. Ezen felbuzdulva ő is hasonló elképzeléssel állt elő: a bibliai özönvíz történetét akarta vászonra vinni. Felesége megrettent a hír hallatán, hiszen ő is festő volt, tudta, mekkora költségekkel jár egy ilyen beruházás. Végül apósa, Jókai Mór beszélte rá, hogy fesse meg inkább a honfoglalást.

A magyarok bejövetele 1894 tavaszára készült el, több festőtársa - köztük Medgyánszky László - is segítségére volt a hatalmas munkában. A képet 1894. május 13-án mutatták be először a budapesti millenniumi kiállításon, a vásznat később lebontották és Londonba vitték a világkiállításra. 1909-ben került vissza Budapestre.

Eredeti épületét a Szépművészeti Múzeum építése miatt lebontották, ezért "ideiglenes" faépületben kapott helyet a Városliget mutatványosai között. A második világháborúban a fővárost ért egyik bombatámadás során a körkép épülete és vászna is megsérült.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark kialakítása 1970-ben kezdődött, ekkor határozták el, hogy Feszty körképét a restaurálás befejeztével itt mutatták be újra. Megkezdődtek a restaurálási munkálatok, és a rotunda építése is, ami azonban 1979-ben abbamaradt. A vászon darabjait újra hengerekben raktározták el, végül 1991 és 1995 között egy lengyel restaurátor-csoportnak köszönhetően született újjá az alkotás, amelyet eddig mintegy négymillió ember látott.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából
art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában

Más művészeti ágakról

Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
Reptér, Magdafeszt, Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Így telt a 2025-ös őszi Margó Irodalmi Fesztivál első napja


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés