bezár
 

art&design

2010. 04. 30.
Gothár Péter fotói a Fugában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új oldaláról mutatkozik be Gothár Péter: a Fuga Budapesti Építészeti Központ pénteken nyíló kiállításán a neves film- és színházi rendező fotóival találkozhat a közönség.

prae.hu

Mint Rév András, a Fuga társigazgatója az MTI-nek csütörtökön elmondta, a fényképezéssel évtizedek óta foglalkozó művész felvételeiből mintegy 100-at mutatnak be, időben és témákban is áttekintést nyújtva Gothár fotográfusi tevékenységéből. Az anyagban szerepelnek többek között tájképek, portrék és életképek is - tette hozzá.

Noha Gothár Péter elismert filmes és színházi szakembernek számít, mindeddig kevesen tudtak róla, hogy a fotóművészet elkötelezett művelője - jegyezte meg Rév András.

"Szakfolyóiratokban publikált művei e téren is különös látásmódú, szuverén alkotóra vallanak. A fotós oeuvre feltárása és válogatott képeinek bemutatása újabb nézőpontokkal bővített, izgalmas kommentárt fűzhet a közelmúlt magyar fotográfiái hagyományához. A kiállított munkák nagy része felfedezés lesz azoknak is, akik a szerzőt, Gothár Pétert film- és színházművészként jól ismerik" - fogalmaz a Fuga tárlatának ajánlója.
A Petőfi Sándor utcai kulturális központ kiállítását Bán Zsófia író nyitja meg pénteken 18 órakor; a tárlat május 17-ig látogatható.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Vetlényi Alma kiállítása a Liget Galériában
Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához
art&design

A Köddé vált jégtenger – Kortárs reflexiók Caspar David Friedrich művészetére című kiállításról
art&design

Riport a Honey, have you ever heard of “zacskós-tej-tartó”? című kiállítás kurátoraival, Mayer Kittivel, Novák Piroskával és Viski Noémivel

Más művészeti ágakról

Illyés Gyula és Weöres Sándor egy-egy anya-versének hasonlóságairól
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
A konyha és A brutalista című filmekről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés