bezár
 

film

2010. 05. 22.
Kocsis Ágnes - PORTRÉ
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kocsis Ágnes filmje, a Pál Adrienn elnyerte szombaton a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját a 63. cannes-i filmfesztivál második legjelentősebb, az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatásában.

prae.hu

Kocsis Ágnes 1970. július 10-én született Budapesten. Az ELTE Bölcsészettudományi karán lengyel, esztétika és filmelmélet szakon végzett. Az egyetemi évek alatt két szemesztert ösztöndíjjal a krakkói Jagiełło Egyetem filmfakultásán töltött, 2003-ban pedig egy évig a római Scuola Nazionale del Cinema (a régi Centro Sperimentale di Cinematografia) ösztöndíjas hallgatója volt filmrendezés és forgatókönyvíró szakon. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Film- és Tévérendező szakán 2005-ben szerzett diplomát.

Első nagyjátékfilmje, a Friss levegő - amely egyben a diplomafilmje is - 2006-ban rögtön elnyerte a 37. Magyar Filmszemle - Simó Sándor emlékére alapított - Első filmes rendezői díjat. A film számos nemzetközi filmfesztivál programjában szerepelt, Varsóban elnyerte a FIPRESCI díját, majd az Európai Filmakadémia a legjobb első filmnek járó European Discovery-díjra jelölte 2006-ban.

Rövidfilmjei: A vírus (2005); 18 kép egy konzervgyári munkáslány életéből (2002); Szortírozott levelek (2000) és az Ugyanúgy volna, mint Sandokan.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Tudósítás a 17. KAFF Kecskeméti Animációs Filmfesztiválról
A konyha és A brutalista című filmekről

Más művészeti ágakról

Az Árnyak kertje című antológiáról
Neige Sinno Nyomorult tigris című művét mutatták be a Francia Intézetben
Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés