bezár
 

színház

2010. 05. 29.
Igazgatója szerint tartalmas, izgalmas évadot zárt a Hevesi Sándor Színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tartalmas, izgalmas, jó évadot zárt a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház; a teátrum jól működik és a társulat a februári vezetőváltás után is egybe maradt - mondta el Besenczi Árpád igazgató a szombati évadzárón.

Szkéné színház

Az elmúlt évadban több mint 8.700-an váltottak bérletet, és 73 ezer főt meghaladó közönség előtt 218 előadást játszottak - ismertette az adatokat Besenczi Árpád.

A nagyszínpadon öt új darabot mutattak be, valamennyi közönségsiker volt, bár a János vitéz indulatokat kavart a városban. Többen kifogásolták, hogy az ifjúsági bérletes előadás néhány jelenetét korhatárhoz kellett volna kötni. Besenczi Árpád szerint ezt helyi értéken kellett volna kezelni. A színház vezetése is ezt tette; nyolc bérletes előadáson 1.700 diáknak az említett darab helyett a Padlást mutatták be.

Az igazgató kiemelte a stúdió-előadáson bemutatott Pál utcai fiúk sikerét, amely egyben szakmai és közönségsiker is volt. A jövő évadban szeretnék elérni, hogy a stúdió-előadásoknak ugyanolyan értékük legyen, mint a nagyszínpadiaknak.

A februárban kinevezett igazgatói szólt arról is, hogy a társulat valamennyi tagjának szerződést ajánlott, de a társulat több tagja - Bagó Bertalan, Ligeti Kovács Judit, Mészáros András, Nagy Péter, Szegezdi Róbert, Kricsár Kamil, Szakács László, Vizkeleti Zsolt és Benedek Albert - távozott Zalaegerszegről.

Besenczi Árpád bemutatta az új tagokat; Kálóczy Orsolya, Sztankay Orsolya, Bellus Attila, Bálint Péter, Spisák István és Nádházy Péter - a színház egyik alapító tagja - szerződött Zalaegerszegre.

A 2010-2011-es évadban a Hevesi Sándor Színház kilenc új darabot mutat be. A paletta rendkívül széles, első alkalommal láthatnak a nézők a zalaegerszegi színházban Csehov-darabot, de műsorra tűztek kortárs spanyol krimikomédiát, továbbá színművet, vígjátékot, tragikomédiát, nagyszínpadi operettet is.

Az első bemutató szeptemberben egy zenés mesejáték, Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok lesz, melyben a főszerepeket a színház vezető művészei játsszák.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban

Más művészeti ágakról

Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek
art&design

Missing The Point - Endrődi Aladár fotói Ukrajnából


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés