bezár
 

színház

2010. 07. 04.
Utcaszínházi fesztivál Nyírbátorban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hazai és külföldi színészek, bábosok, zsonglőrök, akrobaták, énekesek és táncosok szórakoztatják a közönséget a 18. Szárnyas Sárkány Hete Nemzetközi Utcaszínházi Fesztiválon július 9-én és 10-én Nyírbátorban.

Szkéné színház

Dózsa György, a rendezvényt szervező kulturális cég ügyvezető-igazgatója az MTI-nek elmondta: ezúttal hat ország művészei lépnek fel, a magyar szereplők mellett érkeznek vendégek a dél-amerikai Uruguayból és Brazíliából, valamint Csehországból, Ukrajnából és Fehéroroszországból is.

A fesztivál első napján délután 5 órakor indul az éjszakába nyúló program: a kisváros központjában, a Szabadság téren a dél-amerikai fellépők kezdenek Az elfuserált varieté című darabbal. Ezt látványos utcai felvonulás követi, a karneváli menetben valamennyi fellépő részt vesz és műsorral szórakoztatja a nézőket.

A programban egy kőszínházi előadás is szerepel: a Nyírbátori Kulturális Központ színháztermében a Beregszászi Magyar Drámai Színház művészei a Csongor és Tünde című darabot mutatják be. A nyitónapon két koncert is várja az érdeklődőket a Folkfusion Band, valamint Halmos Béla és a PG Csoport fellépésével.

Július 10-én délelőtt 10 órakor indul a második nap programja, amelyben a többi között a Tintaló Társulás, az Ort-Iki Báb- és Utcaszínház, a Bábakalács, a Bóbita Bábszínház, valamint a Kuckó Művésztanya műsora is szerepel. Fellép a Himes Néptáncegyüttes és a Veréce Népdalkör, lemezbemutató koncertet ad a Madárdal Zenekar, a kulturális központban pedig Cseh Tamásra emlékeznek Kátai Zoltán, Róka Szabolcs, Pásztor Csaba és Kapi Jenő közreműködésével.

A műsort mesterség- és lovasbemutató is kiegészíti, a fesztiválzáró sárkányégetést pedig este 10 órától rendezik meg rendezvények központi helyszínéül szolgáló nyírbátori Papok-rétjén.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
A Weeskinders Publishing bemutatkozásáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 44. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés