bezár
 

építészet

2010. 07. 05.
Elkészült a Debreceni Egyetem főépületének díszkivilágítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elkészült a Debreceni Egyetem (DE) főépületének új díszkivilágítása, mostantól az alapításának századik évfordulójára készülő intézmény patinás főépülete minden nap alkonyattól éjfélig fényárban úszhat.

Béres Zsuzsa, a DE Külső Kapcsolatok Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn elmondta az MTI-nek, hogy az egyetem vezetése még tavaly decemberben hagyta jóvá a 2012-es centenárium közeledtéhez kapcsolódó beruházást, a munkálatokat pedig májusban kezdték el. Bár az utómunkálatok, illetve finomabb beállítások még tartanak, már most 16 talajba süllyesztett fényvető, két korlátra szerelt lámpatest, két kandeláber és több, lámpaoszlopra szerelt fényforrás gondoskodik az 1932-ben átadott épület díszkivilágításáról.

A beruházáshoz kapcsolódva felújították az egyetem előtti sétálótér világítását is.

Jelenleg a teljes díszkivilágítás üzemel, de a rendszer úgy készült, hogy lehetőség van takarékos üzemmódra is, amikor az égők 60 százalékát kapcsolják csak be.

A díszkivilágítás tervezési és kivitelezési költsége együttesen csaknem 13 millió forintba került, amelyet a DE pénzmaradványból, illetve a saját bevételek fejlesztésre elkülönített forrásaiból finanszírozta.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Kritika a Kis magyar kockológia című kiállításról
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe
építészet

Beszámoló a 18. Velencei Építészeti Biennáléról

Más művészeti ágakról

színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Fodor Veronika kalandkönyvéről
Celine Song: Többesélyes szerelem


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés