bezár
 

film

2010. 08. 30.
Horror és krimi fej-fej mellett
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A The Last Exorcism című horror és a Takers című bankrablós sztori vezette hajszálnyi különbséggel az észak-amerikai kasszasikerlistát a hét végén.

Az előzetes becslések alapján vasárnapig a The Last Exorcism állt a toplista tetején 21,3 millió dolláros (4,75 milliárd forintos) jegybevétellel, míg a Takers 21 millió dollárral (4,68 millió forinttal) ünnepelte premier hétvégéjét.

Az akcióveteránokat felvonultató The Expendables kétheti vezetés után szorult a harmadik helyre 9,5 millió dolláros (2,1 milliárd forintos) jegyeladással. A Sylvester Stallone által rendezett produkció ezzel eddig összesen 82 millió dollárra (18 milliárd forintra) hizlalta amerikai és kanadai mozikasszáját.

A negyedik helyet Julia Roberts románca, az Eat Pray Love szerezte meg 7 millió dolláros (1,5 milliárd forintos) bevétellel, az ötödiken a Pancser Police kapaszkodott meg 6,6 millió dollárral (1,4 milliárd forinttal).

A szűkebb forgalmazásban, kilenc perccel hosszabbra nyújtott változatban újraindított háromdimenziós Avatar 4 millió dollárt (890 millió forintot) tett hozzá az elmúlt három napban a korábbi mintegy 750 millió dolláros (167 milliárd forintos) észak-amerikai bevételéhez.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Skin of Glass című filmről
Megnéztük a 15. Frankofón Filmnapok legjobb filmjeit
Elizabeth Sankey és Andrea Arnold filmjei

Más művészeti ágakról

Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása
gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!
Blended Intensive Programme Pozsonyban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés