bezár
 

film

2010. 09. 25.
Bécsben folytatódik az A38 Az én városom rendezvénysorozata
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Prága és Ljubljana után Bécsben is megrendezik az A38 rendezvényhajó My City: Budapest (Az én városom: Budapest) című művészeti fesztiválját. A koncertek, kiállítások és filmvetítések sorozata pénteken kezdődött és vasárnap ér véget.

prae.hu

A három estén át tartó programsorozat Gigor Attila Nyomozó című filmjének vetítésével és Simon Márk fotóművésznek a budapesti fürdőkultúrát bemutató kiállításával vette kezdetét.

A fesztivált Budapest főpolgármestere Demszky Gábor nyitotta meg. A tárlat megnyitóján beszédet mondott Ferenci Tibor, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója is.

A hét végén látható lesz még Kocsis Ágnes Friss levegő című játékfilmje és Bereczki Csaba Életek éneke című dokumentumfilmje. Fellép az Agostones, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, az Ocho Macho, a Kerekes Band, a Tudósok és a Fókatelep, a koncertek után DJ-k lépnek fel.

Az én városom programsorozat célkitűzése, hogy európai fővárosok kultúráját mutassa be rendhagyó szemszögből Budapesten vagy a magyar fővárosét külföldön.

A bécsi programok együttműködő partnerei a bécsi Collegium Hungaricum magyar kultúrintézet és Budapest önkormányzata, valamint a rendezvények helyszínéül szolgáló Ost Klub és a Topkino mozi.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Gia Coppola: Az utolsó táncosnő
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
A Hétköznapi kreativitás pályázat nyertes filmjei

Más művészeti ágakról

gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés