bezár
 

irodalom

2010. 09. 27.
Kétnapos fesztivál a két Komáromban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kultúrák sokfélesége és a soknemzetiségűség a témája a Transart Communication fesztivál Public Dialog nevű nemzetközi határ menti projektjének, amelynek október 1-jén és 2-án ad otthont Komárom és Révkomárom.

prae.hu

Magyarországi és szlovákiai művészek a két város közterein különböző "művészeti beavatkozásokkal" (public arttal, performanszokkal) igyekeznek majd párbeszédre, a témával való foglalkozásra ösztönözni az utca emberét - írja az Új Szó című pozsonyi napilap hétfői számában.

A rendezvény egyik szervezője, Juhász R. József költő, performer - aki maga is résztvevő -, a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a magyarországi és a szlovákiai Komáromban a hétvégén zajló eseménysorozat témája a szlovák-magyar viszony. A későbbiekben ezt a témát megpróbálják tovább folytatni más határ menti városokban is, és nem csak a szlovák-magyar határon.

A közterületen zajló művészeti akciók mellett október 1-jén két beszélgetésre is várják az érdeklődőket a szervezők, amelyeken a multikulturalitás és az interetnicitás gyakorlati kérdéseit vitatják meg többek között szociológusok és történészek segítségével.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Dunajcsik Mátyás punkságról, alkotásról polikrízis idején és a slam felől érkező nemzedékről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 8. számáról
Olvasószeminárium Péczely Dórával a Másik Műhelyben

Más művészeti ágakról

Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
art&design

Az EX SITU kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés