bezár
 

irodalom

2010. 09. 27.
Közösségi térrel bővült a KSH könyvtár
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) könyvtára új, 170 négyzetméteres közösségi térrel bővült, a beruházás mintegy 45 millió forintba került.

prae.hu

Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere hétfőn a megnyitón elmondta: a beruházást - amely a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében valósult meg - 41 millió forinttal támogatta az Európai Unió.

A KSH Könyvtár mostantól nemcsak a KSH dolgozóinak, hanem a kerület lakóinak is biztosítja a könyvkölcsönzést.

A fejlesztés a Budapest II. kerület Bel-Buda területrészének funkcióbővítő rehabilitációjának része, amelynek során a Marczibányi teret és a Mechwart ligetet kávéházas, kis boltokkal tarkított sétálóutca, illetve forgalomcsillapított utak kötik össze. Az új termet egy raktárhelyiségből alakították ki.

A Bibó István nevét viselő közösségi teremben mintegy 15 ezer kötet várja a könyvtár látogatóit, a könyvtárból kivehető kötetek száma azonban ennél jóval több, meghaladja a százezret. A szakirodalom mellett a polcokon helyet kaptak a szépirodalmi alkotások, sőt az ifjúsági és a gyermekkönyvek is - hangsúlyozta Nemes Erzsébet, a könyvtár főigazgatója.

Az 1867-ben Keleti Károly alapította KSH Könyvtár 850 ezres állományával Európa egyik legrégebbi, gyűjteményét tekintve pedig legnagyobb statisztikai könyvtára - mondta a főigazgató.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Olga Tokarczuk Empuszion című regénye apropóján

Más művészeti ágakról

Frankenstein a Vígszínházban
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Beszélgetések a DESZKA Fesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés