bezár
 

építészet

2010. 11. 10.
Megkezdődik a Circus Maximus felújítása Rómában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megkezdik a Róma szívében található Circus Maximus felújítását.

prae.hu

Az Il Messaggero című olasz lap szerint a költséges projektet a város 2,5 millió euróval (685,2 millió forinttal) támogatja.

A restaurálás Guido Ingrao építész tervei alapján 2011 végére fejeződne be. A felújítást már évek óta tervezték, eddig azonban anyagi okok miatt nem került sor a projekt megvalósítására.

A munkálatok során az aréna anélkül kapja vissza ókori formáját, hogy elveszítené városi park jellegét. A látogatók megtekinthetik, hogy milyen volt a római kocsiversenyek és a gladiátorharcok legnagyobb helyszíne. A Circus mentén futó Via dei Cerchi utat sétálóutcává alakítják.

Jelenleg a nagy kiterjedésű Circus Maximus füves területén alig ismerhetőek fel a korábbi aréna nyomai. A Circus Maximus már régóta nem számít a fontos antik műemlékek közé: hétvégenként elsősorban a kocogók futnak rajta, emellett koncertek és tömegrendezvények helyszíneként is szolgál.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Huszadik Média Építészeti Díja finálé
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe
építészet

Reflexió a girlscanscan Tripping on Modernist Monuments című kiállításáról

Más művészeti ágakról

színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés