bezár
 

színház

2008. 05. 25.
Két ősbemutató Szolnokon
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két ősbemutató Szolnokon A Vörös Pimpernel című musical és a világhírű Fellini-filmből készült Országúton című színjáték színpadra állításával két magyarországi ősbemutatót tartanak a 2008/2009-es évadban a szolnoki Szigligeti Színházban - jelentette be Balázs Péter igazgató.
Az első premier októberben A Vörös Pimpernel lesz, amelyben Molnár Lászlót, Koós Rékát, Csengery Attilát és Dósa Mátyást láthatja majd a közönség.

Szintén októberben Apa csak egy van? címmel Franz Arnold és Ernst Bach közösen jegyzett bohózatát, majd novemberben Shakespeare egyik klasszikus művét, a Romeó és Júliát tűzik műsorra.

Januárban Ken Kesey világhírű regénye, a Kakkukfészek színpadi átiratának bemutatója szerepel a programban, majd februárban az operett kedvelőinek Zerkovitz Béla egyik ismert művét, a Csókos asszonyt mutatják be.

Az évadot a másik magyarországi ősbemutató zárja: az Országúton című művet Federico Fellini filmje alapján Kiss József, a színház művészeti vezetője írta színpadra.

A szolnoki színház nyáron több helyen is vendégszerepel, így Budapesten, Jászberényben és Szentendrén. Újdonság, hogy a színház kibocsátja "Szolnok a Tháliában" elnevezésű bérletét, amellyel a fővárosi Thália Színházban a nézők a szolnoki színház hat produkcióját tekinthetik meg.
nyomtat

Szerzők

-- Csernus János --


További írások a rovatból

Hogyan merített Wagner a Ring megalkotásakor a Völsunga sagából?
Háztartásbeli (Storytelling-est és balkáni falatozás csak nőknek) a STEREO Művházban
színház

Elhangzott a Pécsi Harmadik Színházért rendezett jótékonysági esten
színház

Igor Stravinsky: A katona története a Trafóban

Más művészeti ágakról

Fiala Borcsa: Lepkebáb, Kolibri, 2023
Összefoglaló a 2023-as FISZ Junior felolvasóestjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés