bezár
 

színház

2010. 11. 26.
Kezdődik a IX. Kortárs Drámafesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magyar színház legérdekesebb produkcióinak bemutatása mellett innovatív külföldi előadásokkal várja a közönséget szombattól egy héten át a IX. Kortárs Drámafesztivál Budapest (KDF), melynek díszvendége az Amerikai Egyesült Államok.

Szkéné színház

Az idei válogatásba négy kőszínházi és három független előadás került be: a Hát akkor itt fogunk élni (Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza), a Szutyok (Pintér Béla és Társulata), a Kasimir és Karoline (Örkény Színház), az Oidipusz király (Csiky Gergely Színház, Kaposvár), a Mein Kampf (Nemzeti Színház), a Völgyhíd (Kolibri Színház), valamint a Kupidó (ALKA.T, Nézőművészeti Kft., Orlai Produkciós Iroda, Örkény Színház).

A szervezők korábbi sajtótájékoztatójukon arról számoltak be, hogy elsősorban "jó előadásokat" akartak meghívni, függetlenül attól, hogy azok kortárs vagy klasszikus, magyar vagy külföldi szerzők műveit dolgozták-e fel. Tekintettel voltak arra is, hogy a szemleprogram a meghívott külföldi színházi szakemberek számára is befogadható legyen. A KDF Visitor's Programja 2005 óta hív meg nemzetközi fesztiváligazgatókat, szervezőket és kritikusokat, elsősorban a fesztivál magyar előadásaira.

Az amerikai díszvendégség keretében New York egyik legprogresszívebb produkciós műhelye, a PS122 segítségével négy kísérletező, a műfaji határokat feszegető produkció érkezik a Trafó Kortárs Művészetek háza és a MU Színház színpadára. A Temporary Distortion Isten hozott a semmiben! című, "Lynch-i világot megidéző" előadása a road movie zsánerét gondolja újra, míg Reggie Watts, a tíz oktávnyi hangterjedelmű beat-boxer személyében igazi világsztár látogat Budapestre. Az utolsó nagy némafilmként számon tartott, 1928-ban készült Szent Johannát dolgozza fel Reid Farrington Passió-projektje, a Young Jean Lee's Theatre Company Szállítmány című előadása pedig a rasszizmus témájához nyúl társadalomkritikus szatírájában.

Emellett lesz a lengyel és magyar dráma kapcsolatát vizsgáló programsorozat, s a lengyel és amerikai dráma jegyében zajlik idén a KDF felolvasószínházi sorozata is.

A KDF programjairól az érdeklődők a http://dramafestival.hu weboldalon tájékozódhatnak részletesen.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
színház

Thomas Ostermeier Sirály rendezése a londoni Barbican Centre-ben
A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón
színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban

Más művészeti ágakról

Danczi Csaba László emlékére
Damian Kocur: Kitörés előtt
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés