bezár
 

irodalom

2010. 11. 27.
Tisztújítást tart ma a Magyar Írószövetség
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tisztújító közgyűlést tart ma a Magyar Írószövetség: a szervezet új választmányt, elnökséget és elnököt is választ.

Az elnöki, a titkári és a felügyelőbizottsági beszámolók után a választmányi tagokat választják meg. A Magyar Írószövetség alapszabálya értelmében az 56 fős választmány saját tagjaiból választja meg az írószövetség új elnökét és a szervezet hat tagú elnökségét. Vasy Géza, a szövetség elnöke már korábban jelezte, hogy három év után nem vállal újabb ciklust.

az új választmány alakuló ülését követően, körülbelül 17 órakor mutatják be a Magyar Írószövetség új elnökét, akinek mandátuma 2013-ig szól majd.

A tervek szerint a tisztújító közgyűlést Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztérium nyitja meg, majd felszólal többek között L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális- és Sajtóbizottságának elnöke is, aki májusig a Magyar Írószövetség titkári feladatait látta el.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Olvasószeminárium Péczely Dórával a Másik Műhelyben
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 7. számáról

Más művészeti ágakról

art&design

A Caffart Nemzetközi Művésztelep: medium című tárlata nyomán.
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
Szokatlan műfaji filmek a 76. Berlinalén
színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés