bezár
 

színház

2010. 12. 15.
Átadták a 2010-es Aase-díjakat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Átadták a 2010-es Aase-díjakat: a Gobbi Hilda által alapított elismerést Borbás Gabi, Csonka Ibolya, Fülöp Zsigmond és Venczel Valentin vehette át Szőcs Gézától, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkárától szerdán Budapesten, a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

Szkéné színház

Az eseményen filmek idézték fel a díjazottak karrierjének főbb állomásait. Szőcs Géza ennek kapcsán úgy fogalmazott: sokáig nézett volna még hasonló részleteket, mert számára és általában a néző számára nem az az érdekes elsősorban, hogy mi történik a színpadon, hiszen a művek cselekménye többnyire ismert, hanem a hogyanra keresi, keresik a választ.

"A színház a legillékonyabb művészet, csak aznap estére szól a hatóköre" - fogalmazott. Gobbi Hilda valódi értékek mellett állt ki a díj megalapításával, az elismerés pedig azért tudott mostanáig hiteles maradni, mert ugyancsak valódi értékeket tükröz. Bár az alapító epizodisták számára hozta létre, története során és most is rangos művészek, a szakma kiválóságai nyerték el, akik nélkül nincs sikeres előadás - hangsúlyozta.

Az államtitkár foglalta össze egy-egy mondatban a négy díjazott pályaképét, Borbás Gabit all round színésznőként jellemezte, aki remekül énekel és táncol is, Csonka Ibolya a naiva szerepkörből váltott például A padlás című musical bölcs Mamókájára. Fülöp Zsigmond markáns karaktereket formált meg a "nagy" Nemzeti Színházban.

A Vajdaságból Magyarországra települ Venczel Valentin jobbnál jobb rendezők progresszív együttműködő partnere az Egri Gárdonyi Géza Színházban, a Márton László-drámatrilógia egyik oszlopa - emelte ki.
Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára adta át a Bálint Lajos-vándorgyűrűt, amelyet a legendás dramaturg özvegye, Spiegel Annie alapított, hogy a háttérben dolgozó dramaturgokat, színházi titkárokat elismerjék. A gyűrűt 2010-ben Götz Béláné, a Budapest Bábszínház művészeti titkára kapta.

Gobbi Hilda végakaratában az emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői, az epizodisták számára megalapította az Aase-díjat, amelyet minden évben négy színművész - egy-egy vidéki és budapesti színész és színésznő - kaphat meg. Ez a szakmai díj a kiemelkedő életmű és életpálya, valamint a színház és a közönség
szolgálatában eltöltött évek, évtizedek elismerése.

A végrendelet szellemében színészekből álló kuratórium dönt a díjazottakról, a kurátorok között van Molnár Piroska, Felföldi Anikó, Epres Attila, Igó Éva és Csikos Sándor. A most leköszönő kuratórium nevében Molnár Piroska elmondta, úgy hiszi, méltányosan, jól döntöttek a díjazottakról.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Katona József Színház DoKlub projektjének Lepjetek meg! című előadásáról
Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
színház

Beszámoló az V. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferenciáról
Az Orlai Produkciós Iroda Szuvidált szenvedélyek című előadása a Belvárosi Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés