bezár
 

színház

2010. 12. 17.
Rátóti Zoltán a jövő évad terveiről Kaposváron
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új rendezőkkel, dramaturggal, művészeti munkatárssal frissülve, ám az eredeti tervektől eltérően továbbra is a már-már halaszthatatlanul felújításra szoruló épületben tartja meg a jövő évadban is az előadásokat a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata - mondta el Rátóti Zoltán, a színház igazgatója pénteken a társulati ülést követő sajtótájékoztatón.

Szkéné színház

Mint mondta: a nagyszínpadon öt felnőtt és két gyerek, a stúdióban pedig három bemutatót terveznek, köztük Tim Carroll, a londoni Globe színház egykori igazgatójának a rendezésében egy még el nem döntött Shakespeare-darabot, karácsony előtt pedig egy ősbemutatót, Háy János és Lovasi András zenés darabját, amelyről sem részleteket, sem címet egyelőre nem lehet tudni.

Hogy pontosan milyen előadásokat láthat majd a közönség, még nem véglegesítették - mondta a direktor, hozzátéve: arról azonban már döntött, hogy művészeti munkatársként, "jobb kezeként" Bérczes László lesz a segítségére, az eddig betöltetlen dramaturgi posztot Németh Virág kapja, s nyolc, köztük több fiatal rendező is bemutatkozik majd Kaposváron.

A jövő évad tehát nem a felújítás, hanem a tartalmi megújulás jegyében telik - jelezte Rátóti Zoltán, utalva ezzel arra, hogy az évek óta húzódó, egyre rosszabb állapotban lévő épület felújítása a tervekkel és reményekkel ellentétben mégsem kezdődhet el. Mint mondta, egy évet még biztosan kibírnak, de hosszú távon a helyzet tarthatatlan.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban
színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
A VII. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál nyitóelőadásáról

Más művészeti ágakról

Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés