bezár
 

színház

2008. 06. 06.
Újra báloznak a vámpírok
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két új főszereplővel szombattól újra színpadon a Vámpírok Bálja. A Roman Polanski nevével fémjelzett darabot legalább egy hónapig láthatják az érdeklődők - mondta Simon Edit, a darab producere az MTI-nek.

"Két tehetséges főszereplő is debütál a Vámpírok bálja produkcióban: Krolock grófként Merán Bálint, Alfredként a 19 éves Mihálka György. A Megatánc című televíziós műsorban ismertté vált szólisták száma tovább bővül Barczi Lászlóval és Túri Lajossal, rajtuk kívül Nagy Tibor is erősíti a tánckart" - mondta Simon Edit.

A darabot a tervek szerint július 6-ig játsszák majd a Pesti Magyar Színházban. Ha addig teltházas lesz a produkció, akkor augusztus végén is folytatják az előadásokat - tette hozzá.

Simon Erika kiemelte, hogy nem csak a magyar látogatókra számítanak, a tavalyi tapasztalatok alapján várhatóan sokan érkeznek majd Japánból, Kanadából, Nagy-Britanniából és Németországból is.

A producer szerint magánvállalkozásban ekkora darab még nem született Magyarországon, az állami támogatás nélküli produkció 2011-től lehet nyereséges.

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- Csernus János --


További írások a rovatból

Történeti gyökerek, előzmények és érdekességek
Nyitónap a Horizont Táncfesztiválon
Kárpáti Péter Térkép a túlvilágról című darabja a Trafóban
Molière A mizantróp című darabja az RS9 Színházban

Más művészeti ágakról

Steven Soderbergh: Fekete táska
gyerek

A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban
Kotányi Attila Éberen kutató élet könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben
Vajon tényleg Babits egyik költeménye ihlette Weöres Bóbita-versét?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés