bezár
 

irodalom

2011. 02. 22.
Elhunyt Olasz Sándor, a Tiszatáj főszerkesztője
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hatvanegy éves korában, hétfőn este elhunyt Olasz Sándor, a Tiszatáj folyóirat főszerkesztője, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető professzora - tájékoztatta a Csongrád Megyei Önkormányzat Sajtószolgálata kedden az MTI-t.

prae.hu

Olasz Sándor 1949-ben született Hódmezővásárhelyen, 1973-ban a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett magyar-francia szakos diplomát, majd 1978-ban doktori címet, 2005-től a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

1973-tól munkatársként, majd főmunkatársként dolgozott a Tiszatáj folyóiratnál, 1989-ben lett a lap főszerkesztő-helyettese, 1996-ban főszerkesztője. 1986-tól a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd 1988-tól a József Attila Tudományegyetemen tanított. 2007-től tanszékvezetőként irányította a Szegedi Tudományegyetem Modern Magyar Irodalom Tanszékét.

Több önálló kötete jelent meg Németh Lászlóról, írt Jókai Anna és Sándor Iván műveiről, s több munkájában is foglalkozott a mai magyar regényekkel.

Munkásságát többek között Pro Literatura, Németh László- és József Attila-díjjal ismerték el, 2010-ben megkapta szülővárosa Pro Urbe díját és a Szegedért Alapítvány művészeti kuratóriumának Gregor József-díját.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lapszemle az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 9. számáról
Dunajcsik Mátyás punkságról, alkotásról polikrízis idején és a slam felől érkező nemzedékről
Kerecsen Andrea Hiányzó kép című könyvének bemutatójáról
Az Alföld és a Jelenkor 2026 februári lapszámairól

Más művészeti ágakról

gyerek

A pályázat témája: utazás
Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon
színház

Interjú a Csokonai KözTér Értünk című előadásáról
gyerek

A Móra könyvkiadó és a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár szervezésében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés