bezár
 

színház

2011. 03. 12.
Előrelátó műsorterv a linzi tartományi színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A következő évad műsortervét úgy készítették el a linzi tartományi színházban, hogy figyelembe vették: jó néhány produkció átkerül majd a 2013 tavaszán megnyíló új operaházba.

Szkéné színház

Joseph Pühringer, Felső-Ausztria tartományi vezetője minden alkalmat megragad, így az évadterv ismertetését is, hogy kifejezze: az új épület elkészülte után Linz kulturális élete az "első liga" megkerülhetetlen szereplője lesz, Bécs és Salzburg komoly vetélytársa.

Rainer Mennicken intendáns a következő szezonról azt állítja: egyensúlyban vannak a hagyományos és az újító szellemű előadások. Az operaegyüttes játssza például Kálmán Imre Marica grófnőjét, Donizetti Stuart Máriáját, Mozart Cosi fan tuttéját. Bemutatják Elisabeth Naske gyermekoperáját és Detlev Glanert Nizsinszkij naplója című új operáját. Richard Strauss A rózsalovag című operája az egyik olyan darab, ami biztosan átkerül az új épületbe.

A prózai előadások kínálata is érdekes, Jean Anouilh Antigonéja, Jordi Galceran A Grönholm-módszer című pszichokrimije lesz műsoron. Az Alpokban, Elfride Jelinek darabja is szerepel a tervek között. Collodi Pinocchióját is feldolgozzák, osztrák bemutató Jonas Hassen Khemiri Wir sind Hundert című drámája. Új változatban lesz látható Wedekind Luluja és Büchner Leonce és Lénája.

Három balettbemutatót terveznek, Arvo Pärt zenéjére Michelangelo címmel Jochen Ulrich készít koreográfiát. Ő az alkotója Katrin Hall társaságában A négy évszak című darabnak, amely necsak Vivaldi, hanem Philip Glass zenéjét is használja. Ősbemutató lesz A bolondok hajója című táncjáték.

Az épülő operaház szerkezetkész, a tervezők - a brit Terry Pawson és irodája - kiváló akusztikát ígérnek. A nagy auditórium belső kiképzése a rajzok szerint hasonló, mint a Művészetek Palotájáé. Angol és német cég gondoskodik a színpadtechnikáról, amely alkalmas lesz nagyszabású operaelőadások, balettek, musicalek, de dal- és szimfonikus koncertek befogadására is.

Nagyjából kész az új ház első évadjának műsorterve is; a nyitóelőadáson kortárs alkotást, Philip Glass operáját mutatják be, amelyet Peter Handke Spuren der Verriten című darabjára komponált. 2013-ban - Wagner születésének 200. évfordulója alkalmából - indul a linzi Ring-ciklus az új operaházban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Sokszor nem halunk meg az Örkény Stúdióban
Kárpáti Péter Térkép a túlvilágról című darabja a Trafóban
Molière A mizantróp című darabja az RS9 Színházban
színház

Az ember, aki elvesztette az időt című előadás a Vígszínházban

Más művészeti ágakról

Bong Joon Ho: Mickey 17
A Folkment Minifesztiválról
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Beszámoló a tavaszi Margó második napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés