bezár
 

irodalom

2011. 03. 16.
Eisenberg nyerte a PEN/Faulkner-díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Deborah Eisenberg amerikai novellista nyerte el idén a PEN/Faulkner irodalmi díjat.

prae.hu

A nonprofit PEN/Faulkner Alapítvány kedden jelentette be, hogy a válogatási folyamat végén a díjra esélyes négy mű közül a The Collected Stories of Deborah Eisenberg című gyűjteményes novelláskötetet választották az év legkiemelkedőbb alkotásának.

Az elismeréssel 15 ezer dolláros (hárommillió forintos) jutalom is jár Eisenbergnek.

Az alapítvány méltatásában "kivételes nyelvezetéért, valamint a gondolatok és érzelmek finom megjelenítéséért" dicsérte az írónő munkáját.
A díjat amerikai írók alapították 1980-ban a PEN nemzetközi írószövetséggel karöltve és William Faulkner után nevezték el, aki Nobel-díját részben egy fiatal szerzők támogatását célzó díj létrehozására ajánlotta fel. Az alapítvány célja, hogy megszerettesse az irodalmat, színes programjaival kapcsolatot teremtsen az amerikai írók és közönségük között - vázolta a szervezet hivatását a www.penfaulkner.org honlap.

Az elismerést korábban olyan írók nyerték el, mint Philip Roth, John Updike vagy E. L. Doctorow.

A Chicagóban felnőtt Eisenberg a hatvanas évek óta él New Yorkban. 2010-ben kiadott gyűjteményes könyve előtt négy novelláskötete jelent meg. A számos irodalmi díjjal kitüntetett 66 esztendős írónő a Virginia Egyetem tanára.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ilyen volt a májusi FISZ Junior záróeseménye
Szubjektív esszé egy koreai költészeti könyvbemutatóról

Más művészeti ágakról

Danczi Csaba László emlékére
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Fodor Veronika kalandkönyvéről
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés