bezár
 

építészet / hírek

Róma eladja a Mussolini idején emelt épületeket
Magánszemélyek és közintézmények is megvásárolhatják az olasz fővárosban a Benito Mussolini vezette fasizmus időszakában emelt épületeket, amelyek korábban az olasz történelmi örökség részeinek számítottak és eladhatatlanok voltak.
Vigadó 150
Százötven éve, 1865. január 15-én nyitották meg a Pesti Vigadót, a magyar romantikus építészet egyik legszebb alkotását, az évforduló alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ünnepi konferenciát rendezett csütörtökön. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összefoglalója az épület történetéről:
Bécs mozgásban: Három éves a Mobilitási Ügynökség
Az életminőség tekintetében Bécs évről-évre jól szerepel a felmérésekben, a városi mobilitás kérdéseivel pedig külön ügynökség foglalkozik. Bécs mozgásban címmel most fotópályázatot írtak ki azoknak, akik a téli hónapokat is aktívan töltik a szabadban.
A Párizsi Udvar felújításának tervei
Aláírták a Budapest belvárosában, a Ferenciek terén lévő Párizsi Udvar felújításának tervezési szerződését kedden.
A 4-es metró két állomását is díjazták
A budapesti 4-es metró Fővám téri és Szent Gellért téri állomása zsebelte be az első helyet közösségi építészet kategóriában az ArchDaily nemzetközi építészeti portál 2015 ArchDaily Building of the Year Awards elnevezésű versenyén. A tizennégy kategóriában meghirdetett pályázat eredményeit a hétvégén hozták nyilvánosságra a www.archdaily.com oldalon.
Vasútállomásból lakó- és üzleti negyeddé válik a prágai Smíchov
Smíchov City néven modern lakó- és üzleti városnegyed épül a közeljövőben a másfél évszázada megnyitott, de azóta jórészt feleslegessé vált smíchovi vasútállomás területének nagyobbik részén.
A kínai-orosz barátság parkja
Hatalmas orosz kulturális témapark megépítésére készül a történelmében, építészetében jelentős orosz kötődésekkel rendelkező északkelet-kínai Harpin város - számolt be egy helyi turisztikai vállalat bejelentése nyomán a kínai média.
Módosították a Budapest Box dizájnpályázatot
A Fővárosi Közgyűlés szerdai budapesti ülésén módosította a Budapest Box című nyilvános építészeti dizájnpályázatot, amelynek célja a Vörösmarty téri Budapesti Karácsonyi Vásár pavilonjainak megtervezésére.
Lezárult az Ybl-emlékév
Koszorúzással és megemlékezésekkel zárult az Ybl bicentenáriumi programsorozat Ybl Miklós halálának 124. évfordulóján, csütörtökön.
Párizs új hangversenypalotája
Az Orchestre de Paris koncertjével nyílik meg szerda este Párizs új koncertterme, a Philharmonie hangversenypalota, amelyet Jean Nouvel Pritzker-díjas építész tervezett.
54   55   56   57   58   59   60   61   62 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés