bezár
 

építészet

2016. 07. 22.
A Palotanegyedben álló rádióépületek sorsáról és a Múzeumkert felújításáról döntött a kormány
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Rádió fővárosi, Bródy Sándor utcai és Pollack Mihály téri épületeinek sorsáról, múzeumi hasznosításuk előkészületeiről és a Nemzeti Múzeum kertjének felújításáról határozott a kormány - derült ki a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből.

A határozat értelmében a kormány szeretné fejleszteni és kulturális célra hasznosítani a Magyar Nemzeti Múzeum környezetét képező épületeket, tereket. A Magyar Rádió volt épületegyütteséből három, a Pollack Mihály téri Károlyi-palota és az Esterházy-palota - amelyben a rádió Márványterme is található -, valamint a Bródy Sándor u. 5-7. szám alatt található úgynevezett Stúdiópalota hasznosításával szeptember 30-ig el kell készíteni az Új Nemzeti Múzeum koncepcióját.
    

prae.hu

A Pollack Mihály téren található két másik épületet - a rádió irodaépületét és az üzemépületét - a tervek szerint lebontják.
    

A Nemzeti Múzeum kertjének történelmi rekonstrukciójáról is határoztak: az ötletpályázat eredménye és a bővítés lehetősége szeptember végén kerülhet a kormány elé, a kert rekonstrukciójának határideje 2017. december vége.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
építészet

Az építészeti nyilvánosság szerkezetének torzításáról

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Avagy szerette-e a verseket a nagy prózaíró?


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés