bezár
 

építészet

2016. 07. 08.
Július 18-án temetik Csete György építőművészt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Július 18-án 14 óra 30-kor vesznek végső búcsút Csete György építőművésztől a Farkasréti temetőben.

Csete György június 28-án, életének 79. évében hunyt el.
    

Az építész 1937. november 5-én született Szentesen, elemi és általános iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd a Debreceni Református Kollégiumba került. Diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerezte 1961-ben.
    

Csete György a magyar organikus építészet egyik közéleti szerepet is vállaló elindítója volt, pályáját végigkövető egyházi és magán megbízatásai mellett jelentős állami megrendeléseknek is eleget tett. Alkotásaiban elválaszthatatlan művésztársa, felesége, Csete Ildikó textilművész volt.
    

Ipari, majd kisebb lakó- és középületeket, "napházakat" tervezett, köztük Orfűn a Forrásházat, Halásztelken, Füzéren, Ópusztaszeren, Beremenden templomokat, de munkatársaival együtt ő tervezte a paksi lakótelep "tulipános házait" is. 1996-ban Ópusztaszeren megépítette az Erdők templomát és múzeumát, valamint a Világmagyarság hajlékát. Építészeti kritikákat, tanulmányokat írt és filmeket is készített.
    

Csete György pályája kezdetétől tagja volt a Magyar Építőművészek Szövetségének, megalakulásától a Magyar Művészeti Akadémiának, tanított a pécsi, a budapesti és az innsbrucki egyetemen. Munkásságát a Magyar Művészetért Díjjal, Ybl Miklós-, Kossuth-, Magyar Örökség-, Prima Primissima-díjjal, a Magyar Művészeti Akadémia Aranyérmével, a Magyar Érdemrend középkeresztje csillagával ismerték el a nemzet művésze kitüntetés mellett.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Az építészet mint idea és realitás a 80-as évek Magyarországán
építészet

A végeredmény nem feltétlenül építészeti, hanem társadalmi kérdés is
építészet

A Gizella Malom metamorfózisa 

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés