bezár
 

film / hírek

Az ország első közösségi filmje
BÚÉK címmel december 30-án mutatják be az ország első közösségi filmjét, amely 2013 szilveszterét mutatja be számtalan szemszögből.
A Transformers hozta a legtöbb bevételt
A Paramount stúdió Transformers - A kihalás kora című filmje hozta a legnagyobb kasszasikert 2014-ben a Box Office Mojo előzetes adatai szerint.
Itthon is sikeres az Eszeveszett mesék
Itthon is sikeres az Eszeveszett mesék
Néhány nappal ezelőtt jelentették be a legjobb idegen nyelvű film kategóriában kilenc filmre szűkült Oscar-esélyesek listáját. A befutónak tartott Ida (még a mozikban) és a Ragályi Elemér fényképezte Kukoricasziget (tavasztól a mozikban) mellett a filmek között szerepel az itthon csütörtöktől látható őrült vígjáték, az Eszeveszett mesék is.
Liza, a rókatündér februártól a mozikban
Liza, a rókatündér februártól a mozikban
Őrjítően rövid csipkeruha, finn western zene, juharszirupos ponty, szövevényes nyomozás és sok-sok románc. Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című abszurd romantikus vígjátékát már régóta várja a szakma és a közönség: 2015. február 19-én kerül a hazai mozikba az A Company Hungary forgalmazásában.
A Parkoló január 22-étől a mozikban
A Parkoló január 22-étől a mozikban
Miklauzic Bence új filmje Szervét Tiborral, Lengyel Ferenccel, Pokorny Liával és egy 68-as Ford Mustanggal a főszerepben 2015. január 22-én érkezik a mozikba.
10 művészmozi nyert
Tíz filmszínház nyert a művészmozik digitális fejlesztésére kiírt pályázaton, amelynek keretösszege 100 millió forint volt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.
Lengyel film kapta a Lux-díját
A lengyel Pawel Pawlikowski Ida című filmjének ítélték oda idén az Európai Parlament (EP) a Lux-díjat - közölte szerdán az EP sajtószolgálata.
Olasz vígjátékban Osvárt Andrea
A csütörtökön a mozikba kerülő Zűrös olasz esküvő főszerepét Osvárt Andrea alakítja. Az utóbbi tíz évben Hollywoodot is megjárt színésznő céljairól és produceri munkájáról is mesélt az MTI-nek.
Jelenczki István kapta a Szkíta Aranyszarvas díjat
Jelenczki István filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja vehette át idén a Szkíta Aranyszarvas filmművészeti díjat kedden Budapesten.
Pálfi György projektje, A hang (The Voice) a legjobb filmterv
A Les Arcs European Film Festival koprodukciós fórumán Pálfi György, Nagy V. Gergő és Ruttkay Zsófia A hang (The Voice) című filmterve elnyerte az Arte legjobb filmtervnek járó díját. Pálfiék filmtervét 26 projekt közül találták a legjobbnak. A tervet Pusztai Ferenc, a film producere mutatta be a fórumon, és hétfőn este személyesen vette át a 6000 euróval járó elismerést. 
420   421   422   423   424   425   426   427   428 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés