irodalom / hírek

2023. 07. 19.
Az idén huszonöt éves Fiatal Írók Szövetsége tizedik alkalommal rendezi meg nyári táborát, most ismét a Szokolya melletti Királyréten 2023. július 19. és 23. között. A négynapos irodalmi rendezvény számos szakmai programot tartogat: az érdeklődők Bánki Évával, Szécsi Noémivel, Kun Árpáddal és Visky Andrással hallgathatnak beszélgetéseket délutánonként. Napközben líra-, próza-, kritika-, műfordítás műhelyekben dolgozhatnak a jelentkezők, este pedig felolvasásokon, szakmai beszélgetéseken, társtudományi, társművészeti programokon vehetnek részt.

2023. 07. 17.
Életének 96. évében, hétfőn elhunyt Lator László Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista, a nemzet művésze, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja - közölte az akadémia titkársága az MTI-vel. A temetésről családja később intézkedik.

2023. 07. 17.
Július 21-én, pénteken kezdődik a 32. Művészetek Völgye; a fesztivál tíz napon át összesen 2200 programmal, koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi programokkal, jógával, workshopokkal és biciklitúrával is várja a közönséget Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.

2023. 07. 15.
Az ellene tavaly elkövetett támadásról ír könyvet Salman Rushie indiai születésű brit író, aki a BBC brit közszolgálati televíziónak szerdán adott interjújában a a vallások átpolitizálásának veszélyeire is felhívta a figyelmet.

2023. 07. 12.
94 éves korában elhunyt Milan Kundera cseh származású író, a „Lét elviselhetetlen könnyűsége” című regény szerzője – jelentette szerdán a Reuters, a cseh közszolgálati műsorszolgáltatóra hivatkozva.

2023. 07. 10.
Saját kezűleg írta azt a szabadságkérelmet a 14. századi brit író, Geoffrey Chaucer, a Canterbury mesék szerzője, amiről korábban azt gondolták, hogy egy írnok készítette a nevében - számolt be róla egy új kutatás alapján a The Guardian online kiadása hétfőn.

2023. 07. 10.
ét helyszínen négynapos, a kortárs művészeteket és a fenntartható közlekedést népszerűsítő, mozgó irodalmi fesztivált rendeznek csütörtöktől Szegeden - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

2023. 07. 10.
Charlie Wattsnak, a Rolling Stones dobosának könyveit és dzsesszrelikviáit bocsátják árverésre szeptemberben Londonban - számolt be róla a BBC hírportálja hétfőn.

2023. 07. 08.
A Vár Ucca Műhely folyóirat 80. lapszámának bemutatója 2023. július 10-én, hétfőn 17:30-kor lesz a Művészetek Háza Veszprém klubhelyiségében (a Csikász Galéria fölött, az első emeleten, Veszprém Vár utca 17.)

2023. 07. 05.
2014 óta idén először nem tudja kiírni éves könyvpályázatát az Apokrif irodalmi folyóirat. A Fiatal Írók Szövetségével közösen működtetett könyvsorozat, melynek keretében a folyóirat szerzőinek (döntő részt) első könyvei jelenhetnek meg, a pályázat szervezői reményei szerint csak ideiglenesen szünetel 2023-ban.