bezár
 

film

2025. 04. 11.
Érkezik a József Attila pszichoanalíziséről szóló film
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Érkezik a József Attila pszichoanalíziséről szóló film Április 10-én debütált a magyarországi mozikban a József Attila pszichoanalíziséről szóló, Reménytelenül című magyar film – közölte a Játékszín az MTI-vel csütörtökön.

A közleményben kiemelték, hogy az alkotást a 30 éves Rózsa Gábor írta és rendezte. Felesége, Michl Juli játssza a női főszerepet, Gyömrői Editet, valamint ő a film vágója is. József Attilát Sütő András alakítja.

prae.hu

A film Rózsa Gábor eddigi alkotásaihoz (Mentés másképp, Legénybúcsú extra) hasonlóan alacsony költségvetésű, a Nemzeti Filmintézet (NFI) közvetlen támogatása nélkül készült, független produkció, mely József Attila születésének 120. évfordulója, valamint a magyar költészet napja alkalmából debütál a mozikban április 10-én.

A közleményben hangsúlyozták, hogy a történet számos korabeli feljegyzésen alapul, nincs benne kitalált történetszál. Az alkotás folyamatában pszichoanalitikusok és a Magyar Tudományos Akadémia József Attila-kutató professzorai is részt vettek – tették hozzá.

A film operatőre Garai Gábor, látványtervezője Gergely Andrea és Gergely Barbara, zeneszerzője Erős Márton. Vezető producere Fülöp Péter, társproducere Rózsa Gábor. Executive producerei Mártonffy Zoltán, Herold Balázs, Gidai Olivér Attila és Bank Tamás – olvasható a tájékoztatásban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Retrospektív: Jan Vardøen: Det norske hus
Az IMÁGÓ májusi 7-i kerekasztal-beszélgetéséről
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Interjú Deák Dániellel, a Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál alapító-igazgatójával

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés