A Booker-díj (angolul: Booker Prize) angol irodalmi díjat két brit kiadótulajdonos, Tom Maschler és Graham C. Greene alapította 1969-ben, Booker McConnell pénzügyi támogatásával. Mintának a francia Prix Goncourt elismerést tekintették – mindkét díj célja az volt, hogy a kortárs irodalmat népszerűsítse az adott nyelv beszélői között. (A Prix Goncourt-ral egyébként Marcel Proust-t és Simone de Beauvoirt is megjutalmazták, legutóbb pedig olyan kortárs szerzők kapták, mint például Kamel Daoud (2024) vagy Jean-Baptiste Andrea (2023).) A Booker-díjat minden év őszén szokták kiosztani, általában angol anyanyelvű íróknak. A díj párját, a Nemzetközi Booker-díjat tavasszal adják át. Lássuk, mik a legfontosabb különbségek.

Célkitűzések

Az akkori Brit Birodalom tagországait bevonták a nevezésbe, tehát a Booker-díj gyerekcipőben is bizonyos fokig nemzetközinek számított. A legismertebb nyertesek közé tartozik például William Golding (1980), Salman Rushdie (1981), Kazuo Ishiguro (1989), Arundhati Roy (1997) és Margaret Atwood (2019).

A Booker-díj alapvetően szépirodalmi teljesítményt jutalmazó elismerés, de a bírái tudatosan törekednek arra, hogy jelöléseikkel áthidalják a zsánerirodalom és a szépirodalom között emelkedő áthatolhatatlannak hitt szakadékot. Ezt jól mutatják az utóbbi évek nyertesei is: 2024-ben Samantha Harvey kapta meg a díjat, Orbital című karaktertanulmányéért, 2023-ban Paul Lynch, Prophet Song című disztópikus családregényéért, 2022-ben pedig Shehan Karunatilaka, The Seven Moons of Maali Almeida című szatirikus fantasy regényéért.

Fontos kiemelni, hogy mind Lynch, mind pedig Karunatilaka munkái célul kitűzik ki a társadalmi kérdésekkel való mélyebb foglalkozást. Karunatilaka regénye például egy fotográfust követ, aki 1990-ben a srí lankai polgárháborúról tudósít.

Shehan Karunatilaka. Fotó: David Parry/Booker Prize Foundation

Nemzetközi nyitás

A Nemzetközi Booker-díj (hivatalosan Nemzetközi Man Booker-díj, de a köznyelvben nem így ragadt meg) 2005 óta egészíti ki az eredetit. Eleinte kétévente ítélték oda, elsősorban életművet elismerő gesztusként. 2016 óta azonban a díjat évente átadják, immár egy adott könyvért, a nevezés feltételeként pedig azt szabták meg, hogy az adott mű eredeti nyelvéről le legyen fordítva angolra, és publikálják az Egyesült Királyságban vagy Írországban. A díjat az eredeti író és a fordító közösen kapja meg, amely szintén egy fontos döntés a bírák részéről. Az utóbbi években szerencsére több angol kiadó kezdte a fordítót is elismerni, például a könyv borítóján megjelentetni a nevét – korábban ez nem volt jellemző. Az, hogy ezt a díjat az író és a fordító is megkapja, hivatalos elismerése a fordítók irodalmi szerepének.

A Nemzetközi Booker-díj leghíresebb jelöltjei közé tartozik Annie Ernaux és Gabriel García Márquez. Néhány ismert nyertese Chinua Achebe (2007), Han Kang (2016) és Olga Tokarczuk (2018). Érdekes az átfedés a két díj között: vannak írók, akiket a Nemzetközi és a hagyományos Booker-díjra is neveztek. A kanadai Margaret Atwoodot 2005-ben és 2007-ben a Nemzetközi Booker-díjra jelölték, de 2000-ben és 2019-ben is a hagyományosat nyerte el A vak bérgyilkosért, illetve a Testamentumokért.

Margaret Atwood és Bernardine Everisto, akik 2019-ben megosztott díjat kaptak. Fotó: Booker Prize Foundation

Ez főleg abból adódhat, hogy Atwood első nevezésének idején még nem létezett a díj Nemzetközi változata, de már így is felveti a kérdést, hogy mi számít angolnak (vagy angliainak) és mi nem. Eredetileg sem korlátozódott a díj csak a Brit-szigetekre, de például különös helyzetben vannak az indiai írók, akik országuk régi gyarmati státusza miatt egy kicsit sem Angliához, sem pedig a „külvilághoz” nem tartoznak.

Magyar sikerek

A 2015-ös Nemzetközi Booker-díjat Krasznahorkai Lászlónak ítélték oda, addigi életművéért, illetve két fordítójának: George Szirtesnek és Ottilie Mulzetnek. Krasznahorkait továbbá 2018-ban is jelölték, immár a díj rövidlistáján, Megy a világ (The World Goes On) című könyvéért. E könyv fordítócsapatát John Batki, Ottilie Mulzet, és George Szirtes alkották.

Krasznahorkai László. Fotó: Booker Prize Foundation

John Batki és családja 1957-ben hagyták el Magyarországot, tehát ő tizenöt éves kora óta él az Egyesült Államokban. Verseket és novellákat ír, egyik történetéért elnyerte az O. Henry-díjat 1972-ben. Több magyar író művét is lefordította angolra, köztük József Attiláét, Ottlik Gézáét, Mándy Ivánét és Krúdy Gyuláét.

George Szirtes és családja 1956-ban, a költő nyolcéves korában menekült Angliába. Ő fordította az Édes Annát, Az ember tragédiáját, illetve a Sátántangót angolra. Számos elismerésben részesült külföldön és itthon is, például elnyerte a Déry-díjat (1990), a Pro Cultura Hungarica-díjat (2004), illetve Angliában 1982 óta a Királyi Irodalmi Társaság (Fellow of the Royal Society of Literature) tagja. Szirtest továbbá felkérték a Nemzetközi Booker-díj 2021-es bírái közé, abban az évben David Diop (író) és Anna Moschovakis (fordító) nyert, az At Night All Blood is Black című regényért.

A Nemzetközi Booker-díj 2025-ös hosszúlistája. Fotó: Yuki Sugiura/Booker Prize Foundation

Az idei jelöltek

A 2025-ös Booker-díj hosszú listáját februárban jelentették be, a rövidlistát pedig 2025. április 8-án. A bíráló bizottság tagjai évente változnak. Ebben az évben Max Porter, Caleb Femi, Sana Goyal, Anton Hur és Beth Orton alkotják.

A hosszúlistára jelölt művek a következők:

• Ibtisam Azem: The Book of Disappearance (arabról fordította Sinan Antoon)
• Solvej Balle: On the Calculation of Volume I (dánról fordította Barbara J. Haveland)
• Gaëlle Bélem: There’s a Monster Behind the Door (franciáról fordította Karen Fleetwood és Laëtitia Saint-Loubert)
• Mircea Cărtărescu: Solenoid (románról fordította Sean Cotter)
• Dahlia de la Cerda: Reservoir Bitches (spanyolról fordította Heather Cleary és Julia Sanches)
• Vincent Delecroix: Small Boat (franciáról fordította Helen Stevenson)
• Saou Ichikawa: Hunchback (japánról fordította Polly Barton)
• Hiromi Kawakami: Under the Eye of the Big Bird (japánról fordította Asa Yoneda)
• Christian Kracht: Eurotrash (németről fordította Daniel Bowles)
• Vincenzo Latronico: Perfection (olaszról fordította Sophie Hughes)
• Banu Mushtaq: Heart Lamp (kannadáról (dél-indiai nyelv) fordította Deepa Bhasthi)
• Astrid Roemer: On a Woman’s Madness (hollandról fordította Lucy Scott)
• Anne Serre: A Leopard-Skin Hat (franciáról fordította Mark Hutchinson)

A választék az irodalom széles skáláját öleli fel. Tíz különböző nyelv képviselteti magát a listán, és összesen tizenegy nemzetiség. A Nemzetközi Booker-díj weboldalán külön megemlítik, hogy mindegyik írónak ez az első NB-jelölése (pár fordítónak nem), és hogy ez az első alkalom, hogy román könyv szerepel a jelöltek között.

Némelyik könyv egészen elrugaszkodott premisszával rendelkezik, például Solvej Balle regénye, amely egy időhurokban ragadt szereplőről szól, vagy Hiromi Kawakamié, ahol a narrátor oda-vissza ugrik akár többezer éveket a történelemben, elmélkedve az emberiség múltján és jövőjén. Más könyvek kortárs problémákat feszegetnek: Vincent Delecroix regénye egy csapat bevándorlóról szól, akik gumicsónakkal szelik át a La Manche-csatornát, Ibtisam Azem könyve pedig azzal foglalkozik, mi történne, ha az összes Izraelben tartózkodó palesztin ember egyszer csak eltűnne.

A Nemzetközi Booker-díj 2025-ös rövidlistája. Fotó: Yuki Sugiura/Booker Prize Foundation.

A rövidlista

A tizenhárom könyv közül végül hat került fel a rövidlistára:

Solvej Balle: On the Calculation of Volume I (dánról fordította Barbara J. Haveland)

Tara, egy könyvantikvárius, a többszázadik november 18-áját éli meg. Ahogyan telnek a napok (vagyis ugyanaz a nap), Tara egyre inkább úgy érzi, hogy van lehetősége a kijutásra. A könyv főszereplőjének meg kell birkóznia saját és általában az emberi tettek jelentőségtelenségével. A könyv egy hétkötetesre tervezett sorozat első regénye, amelyből eddig ötöt publikált az író.

Vincent Delecroix: Small Boat (franciáról fordította Helen Stevenson)

Az olvasó egy francia diszpécser szemszögéből követheti végig, ahogyan egy csapat bevándorló egy kis csónakon próbál átjutni a La Manche-csatornán. Azonban a küldetés 27 ember halálával végződik, és a diszpécsernek saját mulasztását kell elbeszélnie a hatóságoknak. A könyv egy valós, 2021-es eseten alapszik.

Hiromi Kawakami: Under the Eye of the Big Bird (japánról fordította Asa Yoneda)

A távoli jövőben az emberiség a kihalás szélén találja magát. A babákat gyárakban állítják elő, és Anyáknak nevezett mesterséges intelligenciával működtetett lények figyelnek minden felnőttet. A könyv, ahogyan oda-vissza ugrál a történelemben, azzal foglalkozik, melyek az emberiség erősségei és gyengéi, illetve meddig képes egy emberi közösség kitartani.

Vincenzo Latronico: Perfection (olaszról fordította Sophie Hughes)

Tom és Anna a millenniális generáció tagjai. Kiköltöznek Berlinbe, hogy végre a maguknak megálmodott életet élhessék, azonban túlságosan elmerülnek a social media feneketlen kútjában. Ahogyan egyre inkább csak a gondosan kurált étel- és bútorfotókkal foglalkoznak, egyre kevésbé találnak értelmet a való világban.

Banu Mushtaq: Heart Lamp (kannadáról fordította Deepa Bhasthi)

A novelláskötet 12 muszlim vallású nő történetét meséli el. Az egyes elbeszéléseket Mushtaq (aki ügyvéd és aktivista is) 1990 és 2023 között publikálta. A kötet női jogi kérdésekkel foglalkozik, női szemszögből, és humorosan közelíti meg a dél-indiai muszlim közösségek mindennapi életét.

Anne Serre: A Leopard-Skin Hat (franciáról fordította Mark Hutchinson)

A mű emlékfoszlányokon keresztül mutatja be a narrátor és gyermekkori legjobb barátja, Fanny kapcsolatát. Fanny kiskorától súlyos pszichológiai zavarokkal küzd, és a narrátor a könyv során megpróbálja megérteni enigmatikus, néha önmagának ellentmondó barátját.

A 2025-ös bírák. Balról jobbra: Anton Hur, Beth Orton, Caleb Femi, Max Porter és Sana Goyal.
Fotó: Neo Gilder/Booker Prize Foundation

Míg a hosszúlistás könyvek között volt átfedés, a rövid lista művei között nehéz két ugyanolyat találni, de azért el lehet mondani, hogy az európai régióra esett a hangsúly. Kettő sci-fi is bekerült, illetve három aktuális társadalmi kérdésekkel foglalkozó mű is. Az aktuális társadalmi kérdések inkább a kevésbé megosztó zónában maradtak, például a palesztin-izraeli konfliktust feldolgozó The Book of Disappearance, vagy a mexikói nők történetét bemutató Reservoir Bitches végül kiesett. Azonban még ezzel együtt is széles a választék, öt nyelv (dán, francia, japán, kannadai és olasz) és az írókat és a fordítókat összegezve, hét ország képviselteti magát: Dánia, Anglia, Franciaország, Írország, Skócia, Japán, India és Olaszország.

A Nemzetközi Booker-díj végső nyertesét az Alapítvány május 20-án fogja bejelenteni a londoni Tate Modern Múzeumban.

Képek forrása: Yuki Sugiura/Booker Prize Foundation,
Neo Gilder/Booker Prize Foundation